„Sokként ért minket a diagnózis" – 11 naposan kapott agyvérzést a márianosztrai Dominik





Az öt és féléves Szántai Dominik egészségesen született, majd 11 napos korában agyvérzést kapott. A kisfiú azóta epilepsziában is szenved, nem tud önállóan ülni, járni, rágni és beszélni sem. Állapotán egy drága, külföldi műtét segítene, a családnak azonban nincs arra pénze.



Megosztás
Szerző: Kis Dalma Róza
Létrehozva: 2023.10.08.
műtét Dominik márianosztrai család agyvérzés gyűjtés

Szekeres Anikónak azt mondták az orvosok, hogy „kétszer húzott rossz lapot", miután agyvérzéssel született nagylánya után a 11 napos, egészséges kisbabája, Dominik is agyvérzést kapott. A két esetnek nincs köze egymáshoz, hiszen nagylánya az előző kapcsolatából született, a diagnózis ettől függetlenül teljesen lesokkolta a Márianosztrán élő édesanyát. A kis Dominik már 5 és féléves, az izmai azonban még mindig nagyon feszesek, az agyvérzés miatt pedig nem tud ülni, járni, rágni és beszélni sem. A kisfiú állapotán Dr. Igor Nazarov műtétje segítene, a Barcelonában végzett beavatkozás azonban közel kétmillió forintba kerül, a szállás, az utazás, a tolmács és az intenzív terápia pedig ebben az árban még benne sincs. 

Anikónak gyermekei adnak erőt és motivációt. Fotó: Olvasói fotó

„Összetörtünk lelkileg"

Az agyvérzés Dominik esetében epilepsziát is hozott magával. A kisfiú első rohama két és félévesen jelentkezett, amire már gyógyszereket szed, de a mindennapok nem egyszerűek a márianosztrai családnál. Míg Anikó otthon van Dominikkal, és három éve született, egészséges kislányukkal, Annával, addig az édesapa reggeltől estig dolgozik. 

Bár nem élünk rossz anyagi körülmények között, nincs a zsebünkben 3-4 millió forint arra, hogy megműtsék Domit és kifizessük az utána szükséges terápiát. Talán valakinek ez nem tűnik nagy összegnek, de nekünk az

– mesélte az édesanya a Metropolnak, aki híres pozitív gondolkodásáról és igyekszik reményteljesen hozzáállni a műtéthez és a helyzetükhöz. 

„Az agyvérzés után a páromat nagyon megviselte Dominik betegsége. Engem is, de nekem muszáj erősnek maradnom. Hiszek benne, hogy a műtét segíteni fog Domin és nagy előrelépést jelent majd az életébe"– tette hozzá Anikó, hozzátéve, hogy a legnagyobb motivációt gyermekeik jelentik számukra, és az az életerő és akarás, amit Dominikon látnak. 

Szerencsére minket nem szétválasztott Dominik betegsége, hanem összébb kovácsolt a párommal. Sokat hallani róla, hogy ilyen esetekben egyedül marad az édesanya, de nálunk nem így volt. Mi együtt csinálunk mindent, erősebbek lettünk és összetartóbbak

– emelte ki az édesanya. 

Dominik havonta egy hetet intenzív terápián tölt a solymári Borsóházban. Fotó: Olvasói fotó

Összefogtak a környékbéliek Dominikért

Anikóéknak nem maradt sok ideje összegyűjteni a műtét árát, ugyanis Nazarov doktortól november 21-re kaptak időpontot. A nehéz helyzetben azonban nem maradt egyedül a márianosztrai család: a környéken élők egy emberként fogtak össze értük és különböző jótékonysági eseményeken szerveznek gyűjtést Dominik részére. Még Zebegényben sütivásárt szerveznek, addig Márianosztrán október 21-én jótékonysági nap és bál lesz a kisfiú javára. 

Nagyon megérint ez a jóindulat és összefogás, ami az emberekben van, pedig sokan nem is ismerik a kisfiamat. Mégis mindenki megmozdul, beleteszi a magáét és segítenek nekünk is. Ez nagyon jó érzés

– hálálkodott Anikó, aki biztos benne, hogy hatásos lesz kisfiánál a műtét és a beavatkozás hatására Dominik is megmutathatja majd, hogy milyen értékes kis ember is ő valójában. 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás