A vágy metrókocsija Prágában

Hivatalosan is a flört, az ismerkedés színhelye lesz a prágai metró szerelvényeinek utolsó kocsija. A meghökkentő újítást a tervek szerint karácsony előtt vezeti be a prágai közlekedési vállalat, nem titkoltan azzal a céllal (is), hogy a szingli autósokat rávegye a tömegközlekedésre.
„Az embereknek ma kevés a lehetőségük az ismerkedésre. Esetleg valamilyen rendezvényen vagy a munkában. A metróban az emberek ma már rendszeresen olvasnak, tanulnak, zenét hallgatnak. Tehát miért ne lehetne kihasználni a metrót ismerkedésre is?” - magyarázta az ötletet Filip Drápal, a közlekedési vállalat szóvivője.

A nyilvánosságra hozott elképzelések szerint az év végétől a prágai metró szerelvényeinek utolsó kocsija hivatalosan is ismerkedésre lenne kijelölve. Aki felszáll az utolsó kocsiba, tudni fogja, hogy az ismerkedésre szolgál. A részletek kidolgozása folyamatban van. Az ötlet támogatottsága nagy, a vita csak arról folyik, hogy "a vágy metrókocsija" minden szerelvény esetében, és a hét minden napján működjön, vagy pedig csak bizonyos meghatározott napokon, esetleg délutánonként, esténként.

A kezdeményezés csak egy a sok közül, amellyel a cég rá akarja bírni az autósokat, hogy váltsanak tömegközlekedésre - mondta Drápal. Hozzáfűzte, hogy a tömegközlekedés nem csupán a közlekedés egy eszköze, hanem olyan lehetőségek rejlenek benne, amit egy autó nem tud nyújtani.

A nem szokványos ötletnek hatalmas visszhangja támadt Csehországban, de az európai és az amerikai sajtó is felkapta. A lapokban és az internetes közösségi portálokon megjelent reakciókból az tűnik ki, hogy a széles közönség vevő az ötletre. Külföldön pedig azt emelik ki, hogy Prága ezzel újabb turistacsalogatóhoz juthat.

Ugyanakkor vannak, akiknek nem tetszik az ötlet, és rámutatnak a lehetséges problémákra is. „Ha a nagy rohanásban véletlenül a szerelem-vagonba szállok be, s ezt a férjem is megtudja, ki fogja neki megmagyarázni, hogy ennek csak a sietség az oka?” - tette fel a kérdést egy fiatal édesanya. „A fiatalok már most is túlságosan szabadosak, miért kell nekik ezt még megkönnyíteni?” - kérdi egy középkorú vallásos férfi.

Másoknak pedig kiegészítő javaslataik vannak. „Nem lenne rossz, ha egy kis bár is lenne a kocsiban. Olvastam, hogy valamikor volt ilyesmi a villamosokon” - írta a Facebookon egy cseh egyetemista.

A prágai metró hossza mintegy 60 kilométer, és utasainak száma évente mintegy hatszázmillió. Ha megvalósul a terv, a cseh sajtó szerint a prágai metró lesz a világ egyik legnagyobb ismerkedőhelye. "Tekintettel az utasok és az egyedül élők nagy számára nem kétséges, hogy lesz miből válogatni" - jegyezte meg a Mladá Fronta Dnes című napilap.
A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan