Angelina Jolie keres a legjobban

Az elmúlt egy évben szerzett 33 millió dolláros (7,4 milliárd forintos) bevételével Angelina Jolie a legjobban kereső hollywoodi filmszínésznő - derült ki a Forbes kedden közzétett ranglistájából.
A két éve A vér és méz földje című boszniai háborús drámával rendezőként is bemutatkozó sztár, hat gyermek édesanyja, keresetével könnyedén túlszárnyalta az idei Oscar-díjas Jennifer Lawrence-t, aki 26 millió dollárt (5,9 milliárd forintot) tett zsebre, és az Alkonyat-filmek hősét, Kristen Stewartot, aki 22 millióval (ötmilliárd forinttal) lett harmadik. A Forbes a 2012 júniusától 2013 júniusáig terjedő időszakban adta össze a színésznők jövedelmeit a lista elkészítéséhez.

"Hollywood nem fordult el Jolie-tól, ő még mindig az a színésznő, aki egy megfelelő filmért, mint amilyen a legutóbb a Disneynél forgatott Maleficent című mese, 15 millió dollárt is kérhet" - értékelte Dorothy Pomerantz, a Forbes.com szakírója.

A 38 esztendős Jolie a közelmúltban azzal a bejelentésével rázta meg a világot, hogy az esetében igen magas örökletes rákkockázatokat kikerülendő mindkét mellét eltávolíttatta.

A színésznővel forgatott Maleficent című Csipkerózsika-feldolgozás jövő nyáron kerül a mozikba.

Jennifer Aniston húszmilliós bevételével a negyedik helyet kaparintotta meg, Emma Stone pedig, aki A csodálatos Pókemberben szerepelt, 16 millió dollárral lett az ötödik. Sandra Bullock, a tavalyi harmadik most hetedikként szerepel 14 millióval, Julia Roberts pedig a hatodik helyről visszacsúszva a tizedik a ranglistán.

A Forbes a színésznők ügynökeitől, menedzsereitől és a filmipar egyéb befolyásos tagjaitól kért felvilágosítást a pénzügyeikkel kapcsolatban.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan