Kalapács alatt a 17. századi „zsebszámológép”

Egy 17. századból származó francia „zsebszámológép” - a fennmaradt négy példány egyike - kerül kalapács alá októberben Londonban.
A középkori kalkulátor megszerzéséhez mélyen a zsebbe kell nyúlni, mert 70-100 ezer fontra (24-35 millió forintra) becsülik az értékét, ez a mély zseb azonban jól jön, ha majd el kell tenni, hiszen egy 14,5 centiméterszer 32,5 centiméteres műtárgyról van szó, így a „zsebszámológép” megnevezés eufemizmusnak is tűnhet.

James Hyslop, a Christie's tudományos szekciójának vezetője szerint ugyanakkor a kompakt méret miatt volt népszerű a maga korában a papírból és fából készült doboz. Feltalálója, Rene Grillet roueni órásmester a Blaise Pascal által 1642-ben elkészített nehéz, rézgépezet helyett alkotta meg a könnyebb és kisebb kalkulátort.

Grillet Párizsban és Amszterdamban is reklámozta számológépét, amely a skót matematikus, John Napier számolópálcáit (a Napier-csontokat) alkalmazva egyfajta abakuszként képes volt az összeadásra, kivonásra, szorzásra és osztásra.

Hyslop sietett leszögezni, hogy ne gondoljon senki a modern fogalmak szerinti számológépre: a 17. századi változatba nem lehetett beütni egy számot, kiválasztani a műveletet, aztán megkapni a végeredményt.

A ritka relikvia a Christie's október 10-re tervezett Utazás, tudomány és természettudomány című, kétévenként rendezett aukciójának egyik fénypontja lesz.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan