Börtönbe küldik a brit celebvilág legismertebb PR-menedzserét

Nyolc év börtönre ítélték pénteken a brit celebvilág első számú PR-menedzserét. A 71 éves Max Clifford ellen fiatalkorú lányok és fiatal nők sérelmére évtizedekkel ezelőtt elkövetett szexuális bűncselekmények sora miatt emeltek vádat.
Cliffordot - akinek ügyfélkörébe olyan személyiségek tartoztak, mint Simon Cowell, a világhírű brit producer és tehetségkutató - összesen nyolc vádpontban mondta ki bűnösnek a londoni Southwark kerület koronabíróságának esküdtszéke. A pénteki ítélet alapján az impresszáriónak legalább négy évet kell rács mögött töltenie.

Max Clifford szexuális bűncselekményeinek legfiatalabb áldozata a vád szerint 15 éves volt, de az ítélet indoklásában az eljáró bíró kijelentette: a beterjesztett bizonyítékok alapján biztosra vehető, hogy a PR-menedzser Spanyolországban egy 12 éves kislánnyal is kikezdett. Ezt az ügyet csak azért nem csatolták a vádirathoz, mert az elkövetése idején hatályos brit törvények alapján a külföldön elkövetett ilyen jellegű bűncselekményekért Nagy-Britanniában akkor még nem volt indítható büntetőeljárás.

A bíró hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez a bűntett - és több más, Clifford terhére rótt bűncselekmény - a ma hatályos brit büntetőtörvénykönyv alapján kiskorúak sérelmére elkövetett nemi erőszaknak minősülne.

Clifford: fantáziavilágban élő nők

A jelenlegi jogszabályok alapján Nagy-Britanniában ezért akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiróható.

Clifford az eljárás során végig tagadta az ellene felhozott vádakat, és "hazugoknak", "fantáziavilágban élőknek" nevezte azokat a nőket, akik évtizedek múltán felfedték a hatóságoknak, hogy az impresszárió az 1970-es és az 1980-as években milyen szexuális bűncselekményeket követett el sérelmükre.

Másfél éve kezdődött az egyre kiterjedtebb nyomozás

Max Clifford az első elítéltje annak az átfogó vizsgálatsorozatnak, amelyet a Scotland Yard a BBC televízió egyik néhai műsorvezető sztárjának súlyos szexuális bűncselekményei ügyében kezdett, egyre több irányba és személyre kiterjesztve a nyomozást.

A botrány másfél éve pattant ki, miután az egyik rivális kereskedelmi tévéadó, az ITV értesüléseket szellőztetett meg a BBC valaha legnépszerűbb könnyűzenei műsorvezetője, a 2011 októberében 84 évesen elhunyt Sir Jimmy Savile évtizedeken keresztül űzött szexuális visszaéléseiről. Savile áldozatainak zöme 13-16 éves, a legfiatalabb sértett 8 éves volt a bűncselekmények idején.

A Savile-hoz köthető szexuális bűncselekményről 1955-ben tettek először bejelentést, az utolsó feljelentés pedig 2009-ben kelt, vagyis a néhai műsorvezető dokumentálható bűncselekményeinek sorozata 54 évet ívelt át. Annak idején azonban egyik bejelentést sem vizsgálták ki részletesen a hatóságok; az áldozatok szerint azért, mert egyszerűen nem hittek nekik.

A Clifford elleni pénteki ítéletben az eljáró bíró külön kiemelte: az impresszárió is azt hitte, hogy senki nem fog hinni egykori áldozatainak.
A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan