Hogy mit is jelent ez? Természetesen erről is kérdeztük a Ghymes szívét-lelkét adó Szarka Tamást és Gyulát. Novemberben megjelent legújabb lemezük címe Mendika. Mit jelent a szó?
– Szarka Tamás: Nálunk Felvidéken, Mátyusföldön az a szokás tartotta magát, hogy karácsonykor elmentek a gyerekek kántálni. A szentestén bekopogtattak az ablakokon, vagy be sem kopogtattak, csak elkezdtek énekelni. Ebből az igéből rövidítettem a főnevet, a mendikát.
A lemez istenigazából azért készült, hogy a vacsoránál 24-én este azoknak az embereknek, akik a Ghymes zenéjét szeretnék karácsonykor hallgatni, legyen ilyen muzsikájuk. Évek óta hallottuk, hogy sokan összemontírozzák maguknak régi karácsonyi dalainkat.
A lemez karácsonyi, de javát nyáron rögzítették. Hogyan tudtak akár harmincfokos hőségben ünnepi hangulatba kerülni?
– Szarka Gyula: Az a dolgunk, hogy ezt megcsináljuk, ha már eldöntöttük, hogy a karácsonyi lemez elkészül. Lehetett 35 fok a stúdióban is akár, de úgy gondoltuk, olyan helyzetbe kell hoznunk magunkat, hogy ezek a dalok majd akkor is szépen szóljanak, ha odakinn hóesés van.
A lemezre nem régi dalok kerültek fel, hanem zömében új felvételek. Eredetileg arra gondoltunk, hogy összeszedjük a régi karácsonyi dalainkat, de aztán rájöttünk, hogy sokkal izgalmasabb, ha újak kerülnek rá.
A lemezen Törőcsik Marit is hallhatjuk a dalok előtt verset mondani. Hogyan született az együttműködés?
– Sz. Gy.: Törőcsik Mari sokunk kedvence, régóta gondoltunk rá, hogy szívesen dolgoznánk vele együtt. Felhívtuk és azt mondta, ő már nem vállal ilyeneket, de nekünk megteszi. Eljött, Tamás írt neki négysoros verseket, amelyek minden dal előtt hallhatók. Ettől a lemez meseszerű lett, egy karácsonyi mese. Az ő hangja gyönyörűen idézi meg a karácsony hangulatát.
December 26-án este fél nyolctól Ghymes karácsonyt tartanak a Papp László Budapest Sportarénában. A honlapjukon olvasható leírás szerint olyan lesz, mint egy karácsonyi misztériumjáték…
– Sz. Gy.: Igen, ez volt a szándékunk. Mária szálláskeresését idézzük vele. A karácsony a Megváltó születéséről szól. Bármi is születik meg, annak az előzményei érdekesek, és Máriának elég nagy és nehéz utat kellett addig megtennie, hogy megszülessen Jézus.
Sok vendéggel együtt zenélnek majd.
– Sz. T.: Nagy volumenű ez a koncert, megközelítőleg százan leszünk a színpadon, vendégünk lesz többek között Pápai Erika színművésznő, a Zuglói Hunyadi János Általános Iskola 75 tagú énekkara és az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes is.
És lesz élő betlehem is.
– Sz. Gy.: Nagyon fontos, hogy a gyerekek is el tudjanak jönni már délután megnézni ezt az élő betlehemet, ami pontosan azt takarja, amit a neve sugall. A város közepén egy ilyen látvány nem mindennapi. Zenészek is lesznek benne természetesen.
A Ghymeshez kötődik még Kaszás Attila közelmúltban megjelent emléklemeze is, amelyen közreműködtek. Önök kezdeményezték ezt?
– Sz. Gy.: Pápai Erika gondoskodott a lemez megjelenéséről, ő tudta, hogy Attilát mi ismertük, barátai voltunk, így kért meg minket, hogy mi is dolgozzunk a lemezen. Tamás és én is írtunk a lemezre zenét a Kaszás Attila előadásában szereplő mesékhez.



Logikai játék a számokkal

