Amikor meghökkent beszélgetőpartnere nemmel válaszolt, a herceg azzal a kiegészítő megjegyzéssel próbálta enyhíteni a helyzetet, hogy a sztriptíztáncosnői foglalkozáshoz "most egyébként is kissé hideg van". Elizabeth Rendle és a körülötte állók végül jót kacagtak a párbeszéden, és a csinos instruktor utólag közölte, hogy egyáltalán nem vette zokon a kérdést.
A herceg azonban korántsem először hozza kínos helyzetbe a kiszólásaitól már rettegő udvari protokollosokat.
Néhány éve például, amikor a királynő egy fiatal katonától - akit az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) nevű britellenes északír milícia egy pokolgépe csaknem teljesen megvakított - megkérdezte, hogy menyi maradt meg szeme világából, Fülöp odavetette: "a nyakkendőjéből ítélve nem sok".
Az edinburghi herceg leghíresebb nyilvántartott "tréfálkozásainak" egyike Magyarországon hangzott el, 1993-ban, amikor egy brit turistának azt mondta, hogy "maga még nem lehet itt olyan régen, hiszen nincs is sörhasa". Előkelő helyen jegyzik azt a figyelmeztetését is, amelyet 1986-ban intézett Kínában tanuló brit diákokhoz, mondván, ha túl sokáig maradnak, ferdeszeműen térnek haza.
Cate Blanchett színésznővel, akivel nemrégiben egy fogadáson elegyedett szóba, elromlott DVD-lejátszóját akarta megcsináltatni, miután értesült róla, hogy az Oscar-díjas világhíresség a "filmiparban" tevékenykedik. Néhány éve, az egyik skóciai elektronikai gyárban tett látogatása alkalmával egy szerinte kevéssé sikerült termékre azt mondta: ez úgy néz ki, mintha egy indiai rakta volna össze. Az udvar ezért a megjegyzésért később nyilvánosan elnézést kért.



Logikai játék a számokkal

