Nálunk állított fel rekordot Mr. Guinness

Több mint 300 rekordot tart, ebből több mint százat azóta sem tudtak megdönteni. Ashrita Furman azonban nem a hírnév miatt kezdett bele rekordok hal mozásába, inkább a meditáció fontosságára akarja fel hívni az emberek figyelmét.
Pénteken a Felvonulási téren sikeresen döntötte meg egy korábbi rekordját, igaz, ehhez Mari néni biotojásaira is szükség volt.

Miért vágott bele a rekordok halmozásába?
– Gyerekként a Guinness-rekor­dok könyvét forgat­tam. Viszont a sportolás távol állt tőlem, gyenge testalkatú voltam, így soha nem is gondol­tam, hogy bár­milyen re­kordot megdönthetnék. Aztán felnőttként elkezdtem meditációval foglal­kozni, és annyi energiát szabadítottam fel magamban, hogy nem tudtam mihez kezdeni vele. Rájöt­tem, arra fogom ezt használni, hogy minél több rekordot megdönt­sek. De a célom nem az volt vele, hogy híres legyek, hanem hogy ennek kapcsán be­szél­hessek az embereknek a meditáció fontosságáról. Sokan azt hiszik, ez csak arra jó, hogy kiegyensúlyozottak le­gyünk. Persze ez igaz is, de a meditációval hatal­mas energiákra is szert tehe­tünk.

Hogyan készül fel a rekordokra? Eljár edzőterembe?
– A fizikai felkészülés mellett a szellemi is fontos. Edzőterembe nem megyek el. Egyszerre öt-hat rekordkísérleten dol­gozom, ezek a testem különböző részeit veszik igénybe. Úgy próbálom magam fejleszteni, hogy mindig a megfelelő izmokat készítem fel.

Budapesten az egy perc alatt elkapott tojások rekordját döntötte meg, többszöri próbálkozás után végül a piacról hozott biotojásokkal sikerült csak. Mi volt a gond?
– Ez nehéz feladat, itt nem is a testem, hanem inkább az elmém használom. Gyorsan jönnek a tojások, és a magyar tojások ráadásul nagyon törékenyek voltak, mivel sokkal egészségesebbek, mint az amerikaiak, amelyekkel eddig kísérleteztem. Végül a biotojás bevált. Azonban ez
az eset is azt mutatja szá­momra, hogy soha nem szabad feladni, és minden problémára van megoldás.

A családja mit szól a rekordkísérleteihez?
– Azt hiszik, bolond vagyok. Ugyanakkor azt is látják, hogy nekem ez fontos és boldoggá tesz.

Furcsa csúcsok
– 80 mérföldet, vagyis körülbelül 130 kilométert tett meg egy tejesüveget egyensúlyozva a fején.
– 12 mérföldet, vagyis 19 ­kilométert bukfencezett megállás nélkül.
– Több mint 4 órán át egyensúlyozott az ujján egy biliárdütőt.
– 700 darab tojást állított fel csúcsára 12 óra alatt.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest