Kis légpuskájával már ötévesen elkísérte édesapját az alföldi nyúlhajtásokra. Amikor apjának elfogyott a tölténye, ő lőtt – emlékezett vissza első vadászélményeire az 1936-ban született Hidvégi Béla.

– Apámnak az volt az álma, hogy együtt elmegyünk Afrikába bongóra vadászni – mondta. Ám a háború közbeszólt, és Hidvégi Béla csak az 1990-es évek elején jutott el Afrikába.

Húszévesen, 1956-ban hagyta el Magyarországot, majd Londonban szerzett élelmiszer-mérnöki diplomát. A hetvenes évektől egy élelmiszer-ipari nagyvállalat európai marketingigazgatójaként dolgozott, és hozzá fűződik a csemegekukorica magyarországi termesztésének és feldolgozásának bevezetése. 1965-ben jött vissza először Magyarországra, és mivel a mezőgazdaságban dolgozott, az állami gazdaságoktól gyakran vadászatokra invitálták. Később elkezdett vadászatokat szervezni külföldieknek.

1980-ban alapította meg saját cégét Angliában, négy évvel később pedig irodája lett Magyarországon, szinte hazaköltözött. Az üzleti érzékéről nemcsak az élelmiszeriparban tett tanúbizonyságot: felismerte, hogy a vadászok sok használt Purdey-puskát vittek vissza a gyártóhoz, aztán újat vettek helyettük (Hidvégi Béla kedvenc fegyvermárkája egyébként a Purdey). Felvásárolta a viseltes fegyvereket, a Purdey embereivel esténként otthon felújították, majd jó áron eladta a puskákat.

– Igazi sznob dolog volt akkoriban az európai újgazdagoknál Purdey-vel lőni – részletezte az üzletet. – Hamarabb is elmehettem volna Afrikába, de nem szívesen hagytam itt a cégemet – mondta.

Azóta már 25-ször volt a fekete kontinensen, lőtt oroszlánt, bivalyokat, jávorantilopot, leopárdot, szinte az összes lőhető nagyvadból elejtett egy-egy példányt. Jelenleg már úgy látja, hogy a mai világban – néhány kivételtől eltekintve – nem olyan nagy dolog Afrikában vadászni. Annak idején Magyarországon elsőként kezdett el az őserdei és hegyi vadászattal foglalkozni. Trófeákat hozott haza Iránból, Kirgizisztánból, Azerbajdzsánból, az amerikai Sziklás-hegységből.

Csak az Európán kívüli fajokból több mint kétszázat ejtett el, de a nagy tekintélyű nemzetközi szervezet, az Ovis Club „Hármas nagysorozatára” a legbüszkébb. Ehhez meg kell szerezni Észak-Amerika, illetve a világ vadjuhainak, valamint a világ vadkecskéinek nagysorozatát.

– Fizikailag és mentálisan is nagyon felkészültnek kell lenniük a hegyi vadászoknak – mondta Hidvégi. Valahol csak gyalog lehet közlekedni, sokszor pedig két hétig otthagyják a sziklák között, amíg visszajönnek érte.

Az egyik legveszélyesebb helyzetbe mégis Afrikában került, ahol két kísérővel vadászott. Megsebzett egy oroszlánt, az állat ordított és össze-vissza pörgött, majd hirtelen elfutott. Mire ismét észrevették, az oroszlán negyven méterre volt tőlük, és feléjük támadott. Az állatot az utolsó pillanatban, ugrás közben tudták leteríteni, tőlük néhány méterre.

Hidvégi Bélánál tavaly hasnyálmirigy-daganatot diagnosztizáltak. Nemrégiben jutott túl a kemoterápián, de már azt tervezi, hogy szeptemberben hová megy vadászni. Azt mondta, van még három juhfaj, amelyekből szeretne egy-egy példányt elejteni, de néhány afrikai különlegességre is fáj még a foga: például egy százfontos elefántagyarra vagy egy 47 hüvelykes kafferbivalyszarvra.

Múzeumba költözött a gyűjtemény

A keszthelyi Festetics-kastélyhoz nemcsak a könyvtár, a főúri bútorok és tárgyak tartoznak hozzá, hanem a vadászzsákmá-
nyok bemutatása is. A Festeticsek ugyanis nagy vadászok hírében álltak.

Sajnos a trófeagyűjte­mény – akárcsak a berendezési tárgyak nagy része – mára eltűnt. Az új épületbe költözött állandó
vadászati tárlat jelenleg mintegy félezer egyedből áll.
Hidvégi Béla eleinte saját házában kialakított trófeaszobában tartotta kiemelkedő trófeáit, de hamar kinőtte a helyiséget. Tizenöt évvel ezelőtt a Magyar Természettudományi Múzeumnak adományozta gyűjteményét, amely állandó kiállítás­ként a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban látható.

A tárlaton szereplő több különleges vagy kivételes trófea nyolcvan százaléka Hidvégi Bélá­nak köszönhető. Akár­csak az a 150 preparált állat, ame­lyek a természeteshez hasonló közegükben, úgynevezett diorá­mákban láthatóak. Ezek nemcsak a vadá­szoknak érdekesek, hanem a fiatalok oktatásá­hoz is jól használhatók.