Sebeők János nem utazik el távoli vidékekre, még csak meg sem bántották celebezés közben. Mindössze annyit történt hogy megcsömörlött valamelyest, úgy érezte, celebként már nem tud megújulni. Pedig tőle éppen azt várják, hogy mindig megújuljon: izgalmas legyen és érdekfeszítő, váratlanokat húzzon és izzon körülötte a levegő, de az a szakmai minimum, hogy legalább röhögjenek rajta az emberek.
Ő azonban, mint mondta, már nem akar sok emberhez felszínesen szólni, inkább kevesebbekhez szólna, de azokhoz mélyebben.
Ez azonban lássuk be, nem fér össze a celeb-léttel. Pedig szép és eredeti gondolat, ráadásul igazság is van benne, ám aki egyik nap bogarat eszik valamelyik távoli esőerdőben, nem biztos, hogy másnap a normális társaságokban is szívesen látják.
Sebeők tehát befejezte. Nagy gólvágók szoktak így búcsúzni az ő közönségüktől, idősödő rock sztárok, vagy a női kézilabda válogatott bal átlövője jelenti be így a visszavonulását.Hogy akkor ő mostantól a családot részesítené előnyben, az anyai örömöket, ha vannak még ilyenek egyáltalán ebben a cudar világban.
Sebeők, aki ugyan mindössze érettségivel rendelkezik, ám valamiért mégis filozófusnak tartják, őszinteségi rohamában most maga tiltakozott a titulus ellen. Nem filozófus ő, mondta, csak író és újságíró, rovata van az egyik politikai napilapban. Tudjuk, hogy hol, de nem árulnánk el melyikben, a fél ország utálná emiatt, és csak a másik fele kedvelné, igaz, ők bizonyára nagyon.
De nem akarhatjuk megosztani Sebeők (ejcsed: Sebeők) rajongóit, maradjon csak meg így az emlékezetünkben, rossz megjelenésű celebként, aki nem csupán énekelni nem tudott, ezzel szemben táncolni sem, cingár, nem volt kocka hasú, furcsán öltözött és semmi sem volt rajta elfogadható.
Talán csak az, ahogyan most abbahagyta. Reméljük, nem kamu volt a bejelentés, és tényleg komolyan gondolta, hogy nem eszik több bogarat, nem hazudja, hogy nője van, remélhetőleg bokszolni sem fog a jövőben – nem áll jól neki, és meglátszik az ember arcán.
Most, hogy Sebeők (ejtsed: Sebeők) János visszavonult a celebek világából, kívánjunk neki hosszú és tartalmas celebmentes öregkort. Ha meg már végképp nem bír magával, eszébe se jusson visszatérni. Inkább írjon – könyvet, újságcikket, bármit, amit nem látunk a televízióban. "Én, mint rendező, ebből a bulvár című végtelenített szappanoperából kiírom ezt a karaktert” mondta Sebeők (Ejcsed: Sebeők) János.
Béke soraira.



Logikai játék a számokkal

