Ami nem marad, az a mostani műsorrend. Új műsorszerkezet lesz januártól, szürkébb, mint a mostani, nézhetetlenebb annál, amit már alig néztünk. Legalábbis ezt ígéri a nézőknek köztévé jövő évi műsorterve. Persze ezt ők nem így fogalmazzák meg, ráadásul egyetlen alkalmat sem mulasztanak el, hogy ne hivatkozzanak a költségvetési elvonásokra. Vagyis arra, hogy minden, amit tesznek, azért van, mert kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, mint korábban.
Pedig a néző szent dolog, olyannyira, hogy elvileg legalábbis, miattuk lett kitalálva a televíziózás. Ha annak idején nem lettek volna potenciális nézők, műsort sem lett volna érdemes csinálni – ahol nincs tévéműsor, ott a tévé is fölösleges. Nehéz időkben persze mindenki ott spórol, ahol tud – teszem azt, eggyel kevesebb Túró Rudit vesz a gyereknek. Ami persze nem szép dolog, meg vitatkozni is lehet rajta, főleg, hogy a Túró Rudit gyártók és forgalmazók többnyire nagyon mérgesek emiatt.
A köztévé nem a Túró Rudin spórol, hanem a nézőket bünteti. Megtehetné, hogy az amúgy igen horribilis mobiltelefon-parkot fogja vissza valamelyest, a taxiköltségen spórol egy kicsit. Lehet, hogy meg is teszi - ha így van, akkor mi, adófizetők erről semmit sem tudunk, a köztévé ezt nem veri nagydobra.
Ha meg az van, amit sejteni lehet, vagyis, hogy nem így van, akkor talán érdemes lenne ezzel és hasonló ügyekkel kezdeni.
A műsor ugyanis szent dolog, ahhoz csak végső esetben kellene hozzányúlni. Vagy még akkor sem: ha nincs műsor, tévé sincs, ahol nincs tévé – lásd, mint fenn.
Nem kívánnám bagatellizálni a köztévé nehézségeit, nyilván komoly érvágást jelent a számukra a büdzsé megkurtítása. De mielőtt a sokakat érdeklő sportközvetítések megszüntetésével, a mindenki számára fontos vidéki stúdiók bezárásával, majd most a műsorok elszürkítésével büntetnék a nézőket, jó lett volna azt is közkinccsé tenni, hogy a válság leküzdésére milyen közbülső megoldásokban gondolkodtak. Hogyan, és milyen módon tárgyaltak a költségvetés illetékeseivel, mit ajánlottak annak a fejében, hogy kisebb, vagy tervezhetőbb legyen az elvonás.
A tévé tehát most a nézőket bünteti, ám végső soron magával tesz rosszat. Ha még a mostaninál is kevesebb érdekes és hasznos műsort adnak, a nézettségük tovább csökken. És ne áltassa magát senki: nincs olyan hatalom, nem létezik olyan költségvetés, amely segíteni tudna egy olyan tévén, amelyik nehézségek esetén nem a saját portája előtt kezdené a sepregetést.



Logikai játék a számokkal

