Vagy mégsem. Van ugyanis egy kölcsön, amit kifejezetten azok számára kreáltak, akik a válság miatt kerültek nehéz helyzetbe. Vagyis, jórészt önhibájukon kívül, mert amikor a hitelt felvették, még nem tudhattak arról, hogy 2088 őszén szépen kitör majd a gazdasági válság, recsegni-ropogni fog a világ valamennyi gazdasága, a magyarról nem is szólva.
Adva van hát az említett hitel, pontosabban nincs adva, mert a Híradóban megszólaltatott hölgy egyetlen fillért sem kapott belőle. Azt történt ugyanis, hogy bankban – a műsorban is elmondták, talán nekünk sem kell eltitkolnunk: az Erste Bankról van szó - egy illetékes ügyintéző valamiért elfektette a hölgy kérelmét, ezért nem válaszoltak neki semmit, vagy fél éven keresztül.
Végül a hölgy a tévéhez fordult, el is érte, hogy utánajártak az ügyének. Kiderült, hogy tényleg mulasztás történt, szóltak is az illető ügyintézőnek, hogy máskor jobban figyeljen. Aki persze nyilván megígérte, hiszen neki is szüksége van az állására, jól is nézne ki, ha kirúgnák, talán neki is van hitele, miből fizeti, ha nem keres.
Egyébként meg kiderült, hogy azért nem válaszoltak a Híradóban szereplő nőnek, mert a részleteket, amíg tudta, fizette rendesen. Nem lehetett könnyű, a tartalékait is felélte, de fizetett, amíg tudott – éppen ez lett a veszte. Ha ugyanis nem fizetett volna, így a bank szóvivője, akkor előbb feltűnt volna, hogy baj van.
Őrület, de nincs benne rendszer.
Happy End nincs? - kérdezhetnénk az Illés együttes egykori Sárika című dalának szövegével. A dalban lett Happy End, a felajzott fiatalembernek sikerült Sárikát megszerezni, a hitelelbírálást azonban többnyire nem a hormonok irányítják.
A Híradóban szereplő hölgy esetében nincs Happy End: a bank fél év elteltével ugyanis méltóztatott elbírálni a Híradóban szereplő nő hitelkérelmét, és megállapította, hogy nem jogosult az áthidaló hitelre. Mondjuk ezt már fél korábban is kideríthették volna – még akkor is, ha a Híradóban szereplő nő ettől sem lett volna boldogabb.
Megoldás tehát egyelőre nemigen látszik, tanulság meg még annyira sem. Hacsak az nem, amit egy József Attila nevű költő, akinek nyomorúságos élethelyzetéből következően vajmi kevés dolga lehetett bankokkal, egyik ismert versében így fogalmazott: Miért legyek tisztességes, kiterítenek úgyis / miért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgyis.



Logikai játék a számokkal

