1999-ben és 2005-ben Christopher Lambert illetve Gerard Butler főszereplésével már feldolgozták a hős történetét, de a John Malkovich, Anthony Hopkins, Robin Wright Penn, Angeline Jolie névsor vélhetően az idei filmváltozatot teszi majd mindhárom közül a legemlékezetesebbé Robert Zemeckis rendezésében.

A film az élőszereplős mozi és az animáció keveréke, az ember időnként el sem tudja dönteni, hogy mennyiben animált és mennyiben valóságos az, amit lát. (Ennek köszönhető az a vita is, amely az interneten sok Angelina Jolie-rajongót tart lázban: vajon valóban a színésznő mellét láthatjuk a filmben, avagy ez is csak az animáció része?)

Ami a történetet illeti: a gaut hős, Beowulf (Ray Winston) azért érkezik Dánföldre, hogy végezzen a Hrothgar király népét rettegésben tartó Grendellel. A rettegett démont meg is öli, ám anyja (Angelina Jolie) éktelen haragra gerjed, és egy kivétellel Beowulf összes katonáját meggyilkolja. Így aztán vele is szembe kell nézni, ám azt nem tudja, hogy Grendel apja Hrothgar volt, akit szépségével rabul ejtett a Jolie alakította démon. Így történik ez a hőssel is, aki így csak azt állítja, hogy megölte Grendel anyját, a valóságban azonban ez nem így történik – ezzel pedig továbbviszi a dánok átkát.

Az eredeti óangol eposzban - mondhatni természetesen - szó sincsen ilyen csábítóról, ott Beowulf végez a démonasszonnyal is, dehát Hollywoodról beszélünk, és ha egy démont Angelina Jolie játszik, annak igazán csábítónak kell lennie. Azonban a filmmel annak első háromnegyed órájában nem emiatt nem tudtam mit kezdeni. Sőt, voltaképpen akkor kerül a döcögős vágányról célegyenesbe a cselekmény, amikor Beowulf belép a démon barlangjába. Mesét látok vagy sem, és hova vezet Grendel meggyilkolása – ezek a kérdések kavarogtak a fejemben bő fél óra után. Aztán a dolgok helyükre kerülnek, de a Beowulf körülbelül egyharmadáig bizonytalanságban tartja a nézőt. Az óangol sorok beemelése a szövegbe viszont érdekes ötlet, kérdés, hogy a magyar közönségnek mennyire tűnik fel ez, és elárul-e egyáltalán valamit a sztori eredetéről.

Ami a speciális effekteket illeti, az azokra költött pénz megtérül: Grendel a félelmetes és a gusztustalan mezsgyéjén ingázik és külsejében még véletlenül sem próbálták szimpatikusra faragni. A sárkánnyal való harc hasonlóan realisztikusra sikeredett, a látvánnyal kapcsolatban nem lehet panaszunk. A történetkezelés azonban ügyetlenre sikerült. Talán annyira monumentálisra tervezték a filmet, hogy erre már nem maradt idő? A magyar feliratok fordítója pedig az év legnevetségesebb mondatát írta filmbe. Hogy melyik is ez? Ha megnézik Grendel és Beowulf csatajelentét, garantálom, azonnal rá fognak jönni, mire gondolok.