Dan Brownnak ez idáig legutolsó, negyedik kötete volt a 2003-ban kiadott A da Vinci-kód, Berry könyve – amely az első könyve - pedig 2006-ban jelent meg. Brown Nagy-Britannián és Franciaországon át kalauzolja az olvasót, míg itt Dániából jutunk Franciaországba. Amott Roslin, itt egy francia hegyi falu a végállomás, azonban mindkét regényben nagy szerepet kap a sötét oldal: Brown vallási fanatikusait Berrynél a templomosok feltörekvő új Nagymestere helyettesíti.
Mindkettőben ugyanaz a lovagrend, a templomosok játszanak főszerepet, ám míg Brown a Szent Grállal, azaz könyve szerint Mária Magdolnával, mint a Megváltó élete társával és Jézus vérvonalával vívta ki az egyház felháborodását, addig Berry egészen másfajta végkövetkeztetést szán olvasóinak. A templomosok nagy titka ezek szerint ugyanis az, hogy Jézus mindössze egy nagyon jó ember volt, aki meghalt – nem olyan körülmények közt, amilyenek az Újszövetségből ismerhetünk-, de nem támadt fel, mindez pedig dokumentált tény is a könyvben. S amíg A da Vinci-kód művészettel, matematikai és logika rejtvényekkel, anagrammákkal és cryptex-szel teli világa inkább agymunka a kincskeresőknek, akik ellen a Sion-rend nevében egyedül Silas intéz támadást, addig A templomosok öröksége sokkal inkább bővelkedik krimi-elemekben.
Áruló és látszatáruló, titkos jótevő, halottaiból visszatérő szereplő bonyolítja az eseménysort, egész kis csapat indul a kincs megtalálására, mialatt a nagymester és testvérei minden lehetséges módon ellenük törnek. Közben pedig ugyanúgy kutatnak könyvekben, képeken, sziklákon, anagrammákat és számrejtvényeket fejtenek meg.
Ám Berrynél Rennes-le-Château köré sűrűsödnek az események. Bérenger Sauniére (igen, A da Vinci-kódból is emlékezhetünk Jacques Sauniére-re: az egybeesés nem véletlen a Rennes-le-Château-is legendák a kötet részleges hletői) az apró falu plébánosa a XII. században plébánoshoz képest meglepően gazdag volt, melyet egyesek onnan vezettek le, hogy a Szent Grált keresve megtalálta a templomosok kincsét, valamint titkos dokumentumaikat is.
Sauniére után sokak kutattak a valóságban, és a regényben is: így Lars és Mark Nelle, apa és fia is. Lars öngyilkos lett, Mark egy hegyi lavinában vesztette életét – hisszük addig, míg az utóbbi a templomosok kitaszított sénechaljaként meg nem jelenik édesanyja, az amerikai hírszerzésnek dolgozó Stephanie és egykori alkalmazottja, Malone előtt. Ekkorra ők már sok galibán túl vannak: Stephanie ugyanis bűntudatból, amatőr módon igyekszik folytatni férje kutatását. Mark akkor szökött el egy rendtársával a templomosoktól, amikor nagymesterük halála után méltatlan kézbe került a vezetés: most közösen, segítőkkel együtt keresik a titkot, amely már a Nelle-család végzetének látszik.
A történet persze ennyire nem egyszerű: rengeteg cselszövés, titok, árulás, rejtvény, kutatás, utazás vár a szereplőkre a vaskos könyvben. Bevallom, nekem időnként sok is volt követni a naplók, kötetek, sírfeliratok, festmények, oszlopok és ki tudja még mi minden kavalkádját: Mona Lisára, Az utolsó vacsorára és A sziklás Madonnára valahogy jobban emlékszik az ember, mint hosszú francia városnevekre és könyvcímekre…
Hogy a könyv izgalmasabb-e, mint A da Vinci-kód? Tagadhatatlanul más. Itt a „tényleg!...”-érzés nem tör ránk húszoldalanként, mert valószínűleg eddig sosem hallottunk arról a kötetről, képről vagy akármiről, amelyről a szereplők beszélnek. Kevésbé ragad magával az az elmélet, melyet Berry állít fel, mint Browné, aki időbeni elsőségével és a zajos sikerrel amúgy is fórt szerzett. De a krimiszálat kedvelőknek talán tényleg izgalmasabb lesz ez a kötet, amely ugyanolyan okos és sokrétű, mint Brown munkája. Csak azért mégsem A da Vinci-kód a címe.
Steve Berry: A templomosok öröksége (Palatinus)
Mindkettőben ugyanaz a lovagrend, a templomosok játszanak főszerepet, ám míg Brown a Szent Grállal, azaz könyve szerint Mária Magdolnával, mint a Megváltó élete társával és Jézus vérvonalával vívta ki az egyház felháborodását, addig Berry egészen másfajta végkövetkeztetést szán olvasóinak. A templomosok nagy titka ezek szerint ugyanis az, hogy Jézus mindössze egy nagyon jó ember volt, aki meghalt – nem olyan körülmények közt, amilyenek az Újszövetségből ismerhetünk-, de nem támadt fel, mindez pedig dokumentált tény is a könyvben. S amíg A da Vinci-kód művészettel, matematikai és logika rejtvényekkel, anagrammákkal és cryptex-szel teli világa inkább agymunka a kincskeresőknek, akik ellen a Sion-rend nevében egyedül Silas intéz támadást, addig A templomosok öröksége sokkal inkább bővelkedik krimi-elemekben.
Áruló és látszatáruló, titkos jótevő, halottaiból visszatérő szereplő bonyolítja az eseménysort, egész kis csapat indul a kincs megtalálására, mialatt a nagymester és testvérei minden lehetséges módon ellenük törnek. Közben pedig ugyanúgy kutatnak könyvekben, képeken, sziklákon, anagrammákat és számrejtvényeket fejtenek meg.
Ám Berrynél Rennes-le-Château köré sűrűsödnek az események. Bérenger Sauniére (igen, A da Vinci-kódból is emlékezhetünk Jacques Sauniére-re: az egybeesés nem véletlen a Rennes-le-Château-is legendák a kötet részleges hletői) az apró falu plébánosa a XII. században plébánoshoz képest meglepően gazdag volt, melyet egyesek onnan vezettek le, hogy a Szent Grált keresve megtalálta a templomosok kincsét, valamint titkos dokumentumaikat is.
Sauniére után sokak kutattak a valóságban, és a regényben is: így Lars és Mark Nelle, apa és fia is. Lars öngyilkos lett, Mark egy hegyi lavinában vesztette életét – hisszük addig, míg az utóbbi a templomosok kitaszított sénechaljaként meg nem jelenik édesanyja, az amerikai hírszerzésnek dolgozó Stephanie és egykori alkalmazottja, Malone előtt. Ekkorra ők már sok galibán túl vannak: Stephanie ugyanis bűntudatból, amatőr módon igyekszik folytatni férje kutatását. Mark akkor szökött el egy rendtársával a templomosoktól, amikor nagymesterük halála után méltatlan kézbe került a vezetés: most közösen, segítőkkel együtt keresik a titkot, amely már a Nelle-család végzetének látszik.
A történet persze ennyire nem egyszerű: rengeteg cselszövés, titok, árulás, rejtvény, kutatás, utazás vár a szereplőkre a vaskos könyvben. Bevallom, nekem időnként sok is volt követni a naplók, kötetek, sírfeliratok, festmények, oszlopok és ki tudja még mi minden kavalkádját: Mona Lisára, Az utolsó vacsorára és A sziklás Madonnára valahogy jobban emlékszik az ember, mint hosszú francia városnevekre és könyvcímekre…
Hogy a könyv izgalmasabb-e, mint A da Vinci-kód? Tagadhatatlanul más. Itt a „tényleg!...”-érzés nem tör ránk húszoldalanként, mert valószínűleg eddig sosem hallottunk arról a kötetről, képről vagy akármiről, amelyről a szereplők beszélnek. Kevésbé ragad magával az az elmélet, melyet Berry állít fel, mint Browné, aki időbeni elsőségével és a zajos sikerrel amúgy is fórt szerzett. De a krimiszálat kedvelőknek talán tényleg izgalmasabb lesz ez a kötet, amely ugyanolyan okos és sokrétű, mint Brown munkája. Csak azért mégsem A da Vinci-kód a címe.
Steve Berry: A templomosok öröksége (Palatinus)
Logikai játék a számokkal
