Történelmi film készül Albert Schweitzerről

Luther Mártont és Dietrich Bonhoeffert Albert Schweitzer (1875-1965) követi: a reformátorról és a lelkészről készült két korábbi film producere most a trópusi orvosról tervez történelmi filmdrámát. A kétmillió euróba kerülő filmet, amelynek rendezője Gavin Millar lesz, nemzetközi szereposztásban angol nyelven Dél-Afrikában forgatják majd. A munka kezdetét júniusra tervezik.
"Ma már a fiatalok közül sokan nem ismerik őt. Ennek történelmi oka van és ez a lényeg" - mondta Alexander Thies, a Halle székhelyű Neue Filmproduktion filmgyártó cég munkatársa.

Thies elmondta, hogy a film 1949-ben játszódik. "Dél-Afrikában felépítik annak a kórháznak a mását, amelyben Schweitzer dolgozott". A későbbi trópusi orvos fiatal teológiai professzorként véletlenül megtudta, hogy Afrikában hiány van orvosokban. Ezért a teológián kívül egészségtant is tanult és 1913-ban missziós orvosként Közép-Afrikába ment. Barátok segítségével a mai Gabonban őserdei kórházat alapított.

Azt egyelőre nem volt hajlandó megmondani a producer, hogy ki lesz az a színész, aki Schweitzert alakítja a filmben. A 2002-ben készült Luther filmben Joseph Fiennes játszotta a főszerepet. Szerepelt továbbá Sir Peter Usztyinov, Bruno Ganz és Uwe Ochsenknecht. Az 1999-ben készült "Bonhoeffer - Az utolsó fokozat" című film főszerepét Ulrich Tukur alakította.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest