Ma kezdődött a nagy börze

Szerdán és csütörtökön rendezik meg a BME központi épületében az őszi Műegyetemi Állásbörzét.
 148 standon több mint 180 vállalat 3600 állásajánlattal várja az ország egész területéről érkező főiskolai, egyetemi hallgatókat, frissdiplomás szakembereket. A szervezők célja, hogy a frissdiplomások minél felkészültebben lépjenek ki a munka világába, ne csak megszerezzék az áhított állást, hanem helyt is tudjanak állni a megszerzett pozícióban.

Tanácsadás helyben

A helyszínen, a börze mindkét napján szakemberek állnak a munkát és választ kereső fiatalok rendelkezésére. Az érdeklődők próbainterjúkon vehetnek részt, amelyeken profi kiválasztási szakemberek „elemzik” a pályázó viselkedését, előnyös és javítandó megnyilvánulásait, tanácsokat adnak; grafológiai elemzésre is lehetőség nyílik; logikai játékok, előadások, karrier-tanácsadás, valamint számos egyéb, a felkészülést, elhelyezkedést segítő program várja az érdeklődőket.

Vállalati előadások

A kiállító cégek egy része a rendezvény két napján vállalati prezentációk keretében ismerteti tevékenységét. Az érdeklődők itt alaposabban megismerhetik a vállalatot, ahová pályázni szeretnének. Az érdeklődők szakmai gyakorlati lehetőségek között is válogathatnak.

A fiatalok elvárásai

A tavasszal rendezett állásbörzén készített felmérés szerint a fiatalok 17 százaléka vélte úgy, hogy még az egyetemi évek alatt el tud helyezkedni, 39 százalék nyilatkozott úgy, hogy valószínűleg az államvizsga után 3 hónapon belül álláshoz jut
.
A cégek tapasztalatai

A cégek 27 százaléka igényel a fiatal diplomásoktól a kötelezőn túl további szakmai gyakorlatot.  Javaslatuk szerint az oktatásba be kellene vonni a piacon tapasztalatot szerzett szakembereket. Ösztönözni kellene az önálló munkát, a problémamegoldást, de több figyelmet kellene fordítani a csapatmunkára is.

Felmérések is készülnek

– Minden rendezvényen kérünk visszajelzést az álláskeresőktől és a munkaadóktól is – mondta el lapunknak Müller-Ferenczi Kinga, a szervező BME Karrier Iroda vezetője.
– Ez nem korlátozódik a rendezvényre, illetve a szolgáltatásaira, igyekszünk felmérni a látogatók preferenciáit, elvárásait, és feltérképezni a munkaadók terveit, a diákoknak és frissdiplomás szakembereknek kínált ajánlatait – tette hozzá.
– A kérdőívek kitöltését motiváló akcióinknak köszönhetően a látogatók körében is reprezentatív a felmérésünk, a cégek válaszadási hajlandósága pedig közel 100 százalék. A kapott eredményekből készülő tanulmányt közzétesszük a honlapunkon, eljuttatjuk az Állásbörzén részt vevő cégeknek és az álláskeresők számára tanulságos következtetéseket az egyetemi és kari lapokban is publikáljuk – mondta Müller-Ferenczi Kinga.
A preferenciavizsgálatnál pontosabb képet kapunk a Diákközpont által minden évben, a BME-n 1,5 évvel korábban végzettek „tényadatainak” felvételéből.
Ez a kutatás több más terület mellett kitér az elhelyezkedés körülményeire is.

Négyből egy talált állást

A legújabb felmérés szerint a Villamosmérnöki és Informatikai Karon 2004-ben diplomázottak 26,5 százaléka a Műegyetemi Állásbörzén találta meg első munkahelyét.
– Nem csoda, a karon végző villamosmérnökök és informatikusok „dúskálnak” az ajánlatokban, viszont a kevésbé keresett vegyészmérnökök közül is minden ötödik a Műegyetemi Állásbörzén „járt szerencsével” – mondta Müller-Ferenczi Kinga.

Derűlátóbbak a cégek

– A rendezvény iránt érdeklődő vállalatok számából arra kell következtetnünk, hogy a megszorító intézkedések ellenére a vállalkozások többsége optimista üzleti kilátásokkal kezdi az új évet – vélekedik a BME Karrier Iroda vezetője. 2006 tavaszán a 180 megjelenő vállalat már több mint 3500 álláshelyre várta a jelentkezőket, és hasonlóak a várakozásaink az őszi kiállítást illetően is, hiszen 148 standon 180 vállalat várja az érdeklődőket, reményeik szerint mintegy  7–8000 álláskeresőt.

Külföldi álláslehetőségek

Egyre több személyzeti tanácsadó cég keres külföldi megbízóik munkaerőigényének kielégítésére magyar műszaki, IT-szakembereket.
A BME-állásbörzén hét olyan kiállítóval találkozhatnak az álláskeresők, akik nem rendelkeznek magyar leányvállalattal. Ezek elsősorban Belgiumba, az Egyesült Királyságba és az Egyesült Államokba keresnek munkavállalókat, illetve szakmai gyakorlatra hallgatókat, de szingapúri lehetőségeket is megismerhetnek a távol-keleti ország iránt érdeklődők.
Metro Life Panel

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest