Az Andrássy úton a XX. Század Intézet és a Konrad Adenauer Alapítvány rangos résztvevőkkel, A dimenziók éve - 1968 címmel rendezett tanácskozást arról az évről, amely évtizedekre meghatározta az egykori kelet-európai szocialista országok sorsát, s a nyugati társadalmakban is változásokat hozott. (Az alapítvány politikai szervezet, 1964 óta viseli az első német szövetségi kancellár nevét, hatvan külföldi irodáján keresztül világszerte több mint kétszáz projektet támogat, Magyarországon 1990 óta van képviselete).

A konferencia alkalmából a múzeum és az MTI összefogásával "Eltiport tavasz - Prága 1968" címmel fotókiállítás nyílt. Berecz János, a Kádár-korszak egyik meghatározó politikusa Kádár János 1968-as próbatételéről tartott előadást, s úgy vélte, hogy Kádár ezt a próbatételt, a legsúlyosabbat 1956 óta, "sebekkel ugyan", de túlélte.

A konferencia elején az előadók a prágai tavasz néven ismert csehszlovákiai reformfolyamatra és annak eltiprására reflektáltak. A folyamat elhalása 1968. augusztus 21-én kezdődött, öt szocialista ország, köztük Magyarország katonáinak csehszlovákiai bevonulásával. Több résztvevő is megjegyezte azonban, hogy ezt szinte mindenki csak "szovjet bevonulásnak" tekinti. Kevéssé megvilágított tény, hogy Bulgária csak egy ezreddel, az NDK pedig csak főtisztekkel vett részt az akcióban, csapatokkal nem.

Berecz János hangsúlyozta, hogy Kádár János, a végső döntést leszámítva, általában elhatárolódott a többiektől. Mint Berecz János érzékeltette, Kádár János a végsőkig halogatta a fegyveres beavatkozás gondolatának elfogadását, pártolva a tárgyalásos utat, hangoztatván, hogy "ha elindulunk egy 100 fokos lépcsőn, nem szabad az utolsó tíz lépcsőt átugrani". Másokkal együtt sokáig úgy tartotta, hogy az 1968 elején elkezdődött csehszlovákiai erjedés az ugyanakkor beindított új magyar gazdasági mechanizmust erősítheti, de veszélyeket is sejtett a gyengének tartott Dubcek-féle vezetés politizálásában.

Petr Pithart, az egykori cseh ellenzék egyik legismertebb alakja, a 2003-as cseh elnökválasztáson Václav Klaus ellenében elbukó politikus előadásában egyebek között egy idealizált Dubcek-képtől igyekezett megszabadítani a hallgatóságot. A szlovák származású Alexander Dubcek "történelmi érdemének" nevezte, hogy "hagyta magát kihasználni, jó ember volt, de puha". Szerinte Dubcek egyáltalán nem volt vezető és reformer sem, addig, amíg a párt élén állt, a kommunista párttól független erők egyre nagyobb teret nyertek. A Dubcek köré tömörülő "reformerek" "nem árultak el semmit, mert nem volt mit elárulniuk" - fogalmazott Pithart.

A prágai politikus 1968 és 1989, a csehszlovákiai "bársonyos forradalom" között párhuzamot vonva azt állapította meg, hogy mára az ideák és az illúziók tere beszűkült, a terrorizmussal, a klímaváltozással, újabban pedig az élelmiszerválsággal nagyobbak lettek a kockázatok. "Nagyobb félelmek közepette élünk most, bár nem vagyunk se jobbak, se rosszabbak" - szögezte le.

Valerij Muszatov, Oroszország magyarul kiválóan beszélő volt budapesti nagykövete a csehszlovákiai bevonulás kapcsán, a mai amerikai politikára utalva megjegyezte, hogy "korunkban nagyon magas az erőszakos megoldások aránya, amelyeket többnyire a demokráciára hivatkozva követnek el".

Muszatov a szocialista országok 1968-as katonai akcióját a nemzetközi jog szempontjából törvénytelennek nevezte. Ám a Szovjetunió nem várt éles reagálást az Egyesült Államoktól. Washington számára a fő dolog az volt, hogy a Szovjetunió ne rohanja le Romániát és Jugoszláviát, s Anatolij Dobrinyin, az akkori washingtoni szovjet nagykövet biztosította az amerikai illetékeseket arról, hogy ilyesmi Moszkvának nem áll szándékában. Valerij Muszatov szerint a csehszlovákiai folyamat végén külpolitikai irányváltás állt volna, a bevonulás legfőbb célja Moszkva szempontjából az volt, hogy Csehszlovákia "a táborban" maradjon.