A szegény ember háza vályogból épült, a hozzá felhasznált agyag, szalma, illetve a végeredmény, a napszárította vályogtégla vagy a tetőfedéshez használt nádkévék előállása is környezetbarát volt. A végeredmény is energiatakarékosan működött, különösen, hogy a paraszti gazdaságokban keletkezett növényi hulladékkal fűtöttek.
Nyilván a mai ember elvárásainak már nem felel meg egy ilyen ház, bár egyre többen gondolkoznak ilyen ökoházban. Ha fából építkezünk és mondjuk gerendaház mellett döntünk, nyilván kevesebb fosszilis energia árán épül fel a házunk, mintha téglaházat építünk.
Az agyagtégla vagy a cserép kiégetéséhez rengeteg energia szükséges. Ebben az esetben is van azonban egy másik olvasata a dolognak. Egy épület fennállása alatt, amely több emberöltőt tesz ki, nagyságrendekkel több energiát fogyaszt, mint amennyi az építéséhez kellett. És itt megint csak a döntéseinken múlik minden.
Hogy milyen anyagból készül a ház, és főleg milyen vastag a fal, és mennyire szigetel? A falak esetében legalább 10-12 cm, tető esetében pedig 20–25 cm szigetelés szükséges, bár a hazai szabvány ennek még mindig csak a felét írja elő.
Az sem mindegy, hogy gázzal vagy esetleg valamilyen megújuló energiaforrást, föld-hőt, napenergiát használva fűtünk-hűtünk. Ha rögtön az elején úgy döntünk, hogy eleve passzívházat építtetünk még jobb. Ez utóbbi ugyanis legfeljebb 15 kWh/m2/év árán kifűthető, szemben a mai átlagos 250–450 kWh/m2/évvel. Nyilván a szigetelés, a hőszivattyú, a napkollektor, nem beszélve a voltaikus napelemről, ma még drága, és ez utóbbinak a megtérülése különösen hosszú.
Ha viszont arra gondolunk, hogy a többletberuházás megtérülése után is minimális energiát használunk a rohamosan dráguló energiaárak mellett, illetve napelem esetén ingyen termelünk áramot, akkor már megfontolásra érdemes a dolog. Az épület fennállása alatt keletkező haszon mellett így már eltörpül az az energiaráfordítás, amennyi a ház felépítéséhez szükségeltetett. És ez a lényeg.
Logikai játék a számokkal
