Erdő Péter elhelyezte az újpalotai katolikus templom alapkövét

A templom nemcsak az egyháznak a jelképe, hanem közösségformáló erő is - jelentette ki Erdő Péter bíboros az Újpalotán épülő katolikus templom alapkőletétele alkalmából tartott ünnepségen szerdán Budapesten.
Erdő Péter hangsúlyozta: a templom elsősorban Isten és a hívő ember közötti találkozás helye. A közös liturgia összeforrasztja egymással a hívő embereket, ezáltal igazi közösséggé válnak. Ennek a közösségnek az ereje a hétköznapi életbe is kisugárzik.
"Fontos az elcsendesedés, fontos, hogy legyen egy olyan hely, ahol az Istennel való találkozásra tudunk figyelni, ahol a mai élet kavargásában össze tudjuk szedni lelkünket (...), föl tudjuk emelni szívünket" - fogalmazott a bíboros.
Erdő Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a templom olyan hely, amelynek kisugárzása van, amely Istenre emlékezteti a hívő embert és amely emberibbé, szeretettel, jósággal teljesebbé teszi a templom környékén élő emberek életét.
Rámutatott arra, hogy "képi világban élünk", ezért a megnyugvás, az elvonulás mellett szükség van arra is, hogy a hit gazdagsága művészi szinten is kibontakozzon.
Az igazi katolikus templom, a művészi alkotásokban, a szentek képeiben, szobraiban is gazdag, felemelő, színvonalas látványt nyújt a "hívő szívben" - tette hozzá a bíboros.
Sandner Zoltán, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye építésze emlékeztetett arra, hogy Újpalotán már 1993 óta tervezték a templomépítést. Megjegyezte azt is, hogy a kerületi önkormányzat képviselői és a főegyház megye vezetői 2006-ban aláírtak egy megállapodást, mely szerint a templom egy 4.100 négyzetméteres telken épülhet meg.
Metro Life Panel

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest