A Madách Színház igazgatója elmondta, nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy Andrew Lloyd Webber kifejezetten a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében tartott gálakoncert kedvéért utazik a magyar fővárosba, és várhatóan részt is vesz majd a műsorban.
Szirtes Tamás beszámolója szerint az általa rendezett, szcenírozott ünnepi koncert ötvenfős zenekarral, látványos táncképekkel igazán nagyszabású műsorral köszönti a Magyarországon is rendkívül népszerű művészt.
A teátrum közlése szerint a koncert végigtekint a brit zeneszerző életművén, így az est során közismert dalok hangzanak el a Macskák, a József és a színes szélesvásznú álomkabát, a Jézus Krisztus Szupersztár, az Evita, A szerelem arcai, Az Operaház Fantomja és a Volt egyszer egy csapat című musicalekből.
A közönség olyan Webber-művekből is hallhat részleteket, amelyeket itthon eddig még nem mutattak be. Így például a Tell Me on a Sunday, a Whistle Down the Wind és a Sunset Boulevard című musicalekből is felcsendülnek dallamok.
A szombati és a vasárnapi koncertre már minden jegy elkelt, de a gálaműsort január 5-én és 6-án is előadják majd, ezekre az előadásokra még kaphatók belépők.



Logikai játék a számokkal

