Oláh Lajos, a KVM államtitkára az MTI kérdésére azt mondta, az árat azért nem közlik, hogy ne rontsák más partnerekkel a tárgyalási pozíciót. Hozzátette, hogy számos potenciális vásárolóval folytatnak tárgyalásokat kvóta-eladásról az Európai Unión belül és azon kívül is.
A szén-dioxid kvóta egy tonna szén-dioxid kibocsátására jogosító egység, amelynek tőzsdei kereskedése is van. Az európai egység ára az azonnali piacon 17,9 euró egységenként, de a kiotói kvóta ára ennél alacsonyabb - mondta az MTI-nek a Vertis Környezetvédelmi Pénzügyi Tanácsadó Zrt. brókere.
A KVM emlékeztet arra, hogy Magyarország szeptemberben - elsőként a világon - már eladott kétmillió egység kiotói kvótát Belgiumnak, így az újabb üzlettel együtt az eladott mennyiség összesen nyolc millió egységre nőtt.
A KVM közleményében megjegyzi, hogy a legutóbbi üzletből származó bevételek felhasználást közös, spanyol-magyar felügyeleti bizottság is ellenőrzi. A tárca - a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia prioritásaival összhangban - olyan támogatási rendszert működtet majd, amely mérhető módon segíti egyebek között a lakossági és közszféra kibocsátás-csökkentését. Ezt egy nemzetközi auditor cég követi nyomon, akik a kibocsátás-csökkentés pontos mértékét is ellenőrzik. A pénz elköltéséről szóló éves jelentéseket és a zárójelentést nyilvánosságra hozzák.
A kvótaeladásokból befolyó pénzből a minisztérium a Zöld Beruházási Rendszeren keresztül - első lépésként - a meglevő, hagyományos építésű házak és lakások, valamint közintézmények komplex energiahatékony felújítását támogatja. Mindezt olyan pályázatokon, amelyek eredményeként mérhetően csökken majd az üvegházhatású gázok kibocsátása - olvasható a KVM közleményében. Az épületekhez kapcsolódó kibocsátások adják ugyanis a teljes hazai üvegházhatású gáz kibocsátások 30 százalékát. A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia szerint ezt 2020-ra harmadával lehet csökkenteni.
Magyarország a Kiotói Jegyzőkönyvben vállaltaknak megfelelően visszafogta - a vállalt 6 százalékon túl további mintegy 26 százalékkal csökkentette - az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ezért 2008 és 2012 között lehetőség van arra, hogy a megtakarított kibocsátási kvóta eladásával pénzügyi forrást teremtsenek klímavédelmi beruházásokhoz.
Magyarország 2002-ben csatlakozott a Kiotói Jegyzőkönyvhöz, és azóta mintegy 70-80 millió kibocsátási kvótát takarított meg, amelyet részben értékesíthet, részben tartalékol majd. A bevételeket csak klímavédelmi célokra lehet fordítani.
Számítások szerint az épületetek energiahatékony átalakítása 2025-re évi, mintegy 6 millió tonna szén-dioxid kibocsátás-csökkenést eredményezhet, ami a jelenlegi magyar üvegházhatású gázkibocsátás 7-8 százalékát jelenti.
Magyarországon az energiafelhasználás 38 százalékát a lakosság használja fel, ennek is több mint kétharmadát az épületek fűtéséhez és a meleg víz előállításához.



Logikai játék a számokkal

