Először is, hogy van a kezed?
– Sajnos még nincsen egészen rendben. Járok gyógytornára, akupuntúrára is. Remélem, hogy ezek segítenek abban, hogy minél előbb teljesen felépüljek.
Milyen érzésekkel tölt el az, hogy átülsz egy kétszer nagyobb motorra?
– Nagyon fontos volt számomra a váltás. Jelentős tapasztalattal a hátam mögött úgy érzem, most jött el az idő, hogy továbblépjek, tovább fejlődjek. Nagyon jókor jött a lehetőség. Azt hiszem, megértem én is, és megérett a helyzet is a továbblépésre. Ráadásul egy olyan lehetőséget kaptam a csapattól – az egyik legjobb felszereltségű motort tesztelem –, hogy esélyem is van jó eredményt elérni.
Mennyire lehet reális cél az első évben egy dobogós hely elérése?
– November 24-25-én Valenciában tesztelünk. Ezen nagyon sok múlik. Ha sikerül a motor beállításait úgy megcsinálni, hogy jó időt motorozzak, és élvezzem magát a motorozást is, akkor arra is látok esélyt, hogy akár rögtön felállhassak
a dobogóra.
Idén viszonylag sok gondod volt a motorral. Milyen szintű az a motor, amit az Aspar csapattól kapsz a versenyre? Adott-e a lehetőség, hogy világbajnok lehess ismét?
– Nagyon sok technikai problémám volt az idei versenysorozatban. Az év eleji technikai problémák miatt többet kellett kockáztatnom is. Az indianapolisi csuklótörésem után még nehezebbé vált a helyzet. Nem vagyok azonban elégedetlen. Azt gondolom, hogy a lehetőségekhez képest kihoztam magamból és a motorból is szinte mindent. A mo-tor, amivel versenyezni fogok, a legjobb gyári motorok közé tartozik. Meg fogok tenni mindent, hogy a legjobb lehessek.
Mi az, ami igazából motivál ennyi év versenyzés után?
– Sok minden motivál, de ha a legfontosabbat akarnám kiemelni, akkor azt mondanám, hogy imádok versenyezni. Minden-kinek azt kívánnám, hogy egyszer átérezhesse azt az érzést, amikor győztesként halad át a célvonalon és megteszi azt a bizonyos egy plusz kört, amikor szinte mindenki őt ünnepli. Óriási adrenalinbombával ér fel ez az érzés.
Világbajnokként mennyire tartanak tőled a 250-es kategóriában?
– Azt hiszem, számolnak velem a többiek. Az elején meg kellene ijeszteni őket egy kicsit. Mondjuk azzal, hogy Valenciában a legjobb vagy a legjobbhoz közeli tesztidővel tudjuk zárni az évet. Annyi biztos, nagy csaták lesznek. Szerencsére a tapasztalatok is segítenek abban, hogy minél jobb lehessek. Tizenhét futamból áll egy versenysorozat. Ez lehetőséget ad arra is, hogy az ember megtervezze
az egész évet, és ne fullgázon motorozzon, hanem taktikázzon is. A taktikázásra az egyik legjobb példa Lewis Hamilton volt, aki egy elvesztett vb-cím után nem akart kockáztatni, hanem biztonsági autózással zsebelhette be a világbajnoki címet. Ezek nagyon fontos dolgok, meg kell tanulni tervezni is.
Milyen tevékenységek azok, amelyek a pihenőidőszakban feltöltenek energiával?
– A verseny-menetrend miatt elég kötött az időbeosztásom. Általában decemberben van egy szűk hónapom, amikor kicsit lazíthatok. Egyébként nagyon szeretem ezt az életformát. Van olyan is, amikor két verseny között nem jövök haza, hanem Stefano (Gábor menedzsere – a szerk.) segít nekem a kikapcsolódás megszervezésében. Egyébként a futás például kikapcsol, szeretek a barátaimmal quadozni is. Meg persze a lányokat is nagyon kedvelem. Szívesen töltöm az időmet csinos lányok társaságában is. Persze az nagyon nehéz, hogy a kötött menetrendbe beillesszem a párkapcsolatot. Azért igyekszem.
Hogyan tudod tartani a kapcsolatot a családoddal, amikor távol vagy az otthontól?
– Telefon és laptop segítségével tartjuk a kapcsolatot. Ez is sokat segít abban, hogy jól érezzem magam és tudjak a motorozásra koncentrálni.
Gondolkodtál már azon, hogy mit fogsz csinálni, ha abbahagyod a versenyszerű sportolást?
– Egyelőre a következő néhány évre szeretnék koncentrálni. Sok feladat és élmény vár még rám a motorozásban. Egyébként szeretnék az utánpótlásneveléssel foglalkozni. Ez mindenképpen szerepel a terveim között. Amit még feltétlenül szeretnék csinálni, az a nyelvtanulás. Szeretném elmélyíteni az angol- és olasztudásomat, na meg persze egy kis spanyol nyelvlecke is belefér.
Vezetsz-e motort a hétköznapokon?
– Igen. Egy nagyobb méretű robogóm van, sokszor ezzel közlekedek a városban. Nagyon praktikusnak és hatékonynak tartom a robogózást.
Mit gondolsz az autósok és motorosok között feszülő konfliktusról? Van-e tanácsod arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne oldani a feszültséget?
– Két típust látok a motorosok között: az egyik, amelyik megteheti, hogy nagy teljesítményű motort vásároljon, és azt nem mindig úgy vezeti, ahogy azt a kresz megkívánná. A másik kategóriába azok tartoznak – magamat is ide sorolnám –, akik a mopedezést a praktikusság miatt választják. Egyértelmű fejlődést érzek egyébként a motorosok és az autósok közötti kommunikációban. Erre is meg kell érni, és meg kell érteni egymás szerepét a közlekedésben.
Már alig várja, hogy itthon versenyezhessen
A Balatonring üzemeltetésére létrejött egy
30%-ban a magyar Turizmus Zrt. és 70%-ban a spanyol WCM
tulajdonában lévő társaság: a Balatonring Zrt. A WCM évek
óta világszerte sikeresen végzi hasonló
motorsport-versenypályák, üzemeltetését. A magyar Turizmus
Zrt. megszerezte a magyarországi MotoGP-futamok rendezésére
vonatkozó licencjogokat öt évre. A MotoGP-pályát a Sedesa
csoport építi fel, majd átadja üzemeltetésre a Balatonring
Zrt. részére.
A Balaton közvetlen vonzáskörzetében, Sávolyon épülhet meg
Magyarország legmodernebb, MotoGP-futamok megrendezésére is
alkalmas versenypályája. Az ünnepélyes alapkőletételen
kiderült, hogy a világ egyik leggyorsabb pályája épülhet fel
Sávolyon. A beruházás megélhetést biztosíthat a régió
lakóinak. A szervezők szerint a fejlesztés nyolcszáz új
munkahelyet teremt a térségben. Az eseményen megjelent Talmácsi
Gábor, a 125 cm3-es kategóriában világbajnok motorosunk is, és
elmondta, büszke arra, hogy a sikereinek is köszönhetően
felépül a pálya.– Ez egy nagyon modern, új generációs pálya. Olyanra tervezték, hogy gyors legyen és biztonságos. Koncepciójában talán a sepangi pályához tudom hasonlítani. Nagyon várom, hogy hazai közönség előtt versenyezhessek. Óriási élmény volt Brnóban, hogy több tízezer magyar jött el, és szurkolt nekem. Hazai pályán ez az érzés még felemelőbb lesz – nyilatkozta lapunknak Talmácsi Gábor.
A versenyző vendégszerkesztőként cikkeket is választott és kommentálta is azokat
Máris hisztéria tört ki a megválasztott amerikai elnök eskütételére igényelhető jegyek miatt. Az ingyenes belépőket még ki sem adták, már a feketepiacra kerültek a hamis je-gyek – figyelmeztetnek Washingtonban. A hamis jegyek darabonként 5000 dollárba kerülnek. Bush elnök 2001-es beiktatására valódi jegyekért kértek 7 dollárt a feketén üzletelők.TG: Amerikában színes bőrű az elnök, a Forma–1-es világbajnok, Hamilton is az, a legnagyobb név golfban, Tiger Woods is. Kíváncsian várom, mikor lesz nálunk, a MotoGP-ben is egy színes bőrű rivális? :-)
Kvótaeladásból házfelújítások. Hazánk a nyilvánosságra hozott üzletek közül az eddigi legnagyobbat kötötte meg Spanyolországgal, hatmillió kibocsátási egység (szén-dioxid-kvóta) eladásával. A befolyó pénzből házak és lakások, valamint közintézmények komplex energiahatékony felújítását támogatják. Magyarország szeptemberben – elsőként a világon – már eladott kétmillió egység kiotói kvótát Belgiumnak.
TG: Milyen érdekes, hogy a spanyolok tőlünk vásárolnak kvótát és ők építik a magyar MotoGP-pályát is. Én is spanyol csapatnál versenyzem. Ez a legnagyobb kvótaértékesítés, és igen jelentős befektetés a pálya is. Ez a jó spanyol–magyar viszony.
A télre készültek a BKV „pilótái” a Hungaroringen. Az európai uniós jogharmonizáció eredményeként a járművezetőknek ötévente vezetéstechnikai továbbképzésen kell részt venniük. Ezeket a tréningeket rendszeresen Mogyoródon, a Hungaroring tanpályáján tartják, itt próbálhatták ki tudásukat tegnap is a buszvezetők. Számos balesetveszélyes közlekedési helyzetet szimuláltak, ahol a sofőrök járműkezelési képességeik határait is kitapasztalhatták kockázat nélkül.
TG: Én is voltam már autóval ilyen tesztpályán, és meglepődtem, hogy milyen helyzeteket tudnak teremteni. Alul- vagy felülkormányozottság, veszélyes vízátfolyás, jeges út – ezekre tesztpályás gyakorlással a legjobb felkészülni.
Egressy Gábor színész, rendező születésének 200. évfordulója alkalmából kamarakiállítás tekinthető meg mától a Bajor Gizi Színészmúzeumban; személyes tárgyak, szerződések, színlapok idézik meg a XIX. századi magyar színjátszás egyik meghatározó alakját. A tárlat a színész, rendező, lapszerkesztő életútját színlapokon, leveleken, nyomtatványokon, metszeteken, kéziratokon keresztül mutatja be.
TG: Az Egressy Gábor két tannyelvű szakközépiskolába jártam, Zuglóban. Sokat köszönhetek az iskolának, már a szakmám miatt is jobb versenyzővé váltam. Irányítástechnikai műszerész vagyok eredetileg. Sok olyan tárgyat tanultunk – anyagismeret, mechanika, elektronika –, amit tudok használni a MotoGP-ben. Így jobban bele tudok szólni a motorfejlesztésbe is.
Halálra marta három fehértigris a szingapúri állatkert egy alkalmazottját. Nordin Mondong, az állatkert 32 éves malajziai szerződéses takarítója eddig tisztázatlan körülmények között beleesett (az igazgatóság közleménye szerint beleugrott) a bengáli tigrisek lakhelyét elhatároló árokba, a mázsás nagymacskák pedig nekitámadtak. Az élet-halál harc láttán sikoltozni kezdett több látogató, az állatkert alkalmazottai odarohantak, és még élve sikerült kimenteniük az áldozatot, ám az nem sokkal később belehalt sebeibe. Az állatkert a tragédia miatt bezárta a fehértigris-bemutatót.
TG: Voltam ebben az állatkertben night safarin. Az a speciális benne, hogy nem kerítés választja el a látogatókat az állatoktól, hanem vizesárkok és különleges huzalok. Olyan, mintha bent lennénk a dzsungelben – egyszerre fantasztikus és félelmetes.
Átesett a beharangozott térdműtéten Ruud van Nistelrooy, a Real Madrid holland futballsztárja, aki ebben a szezonban már nem léphet pályára. A 32 éves csatár dr. Richard Steadman kése alá feküdt az USA-ban, a specialista 2000-ben is megoperálta, amikor szintén súlyos térdsérülést szenvedett. Van Nistelrooy múlt szerdán, a Juventus ellen otthon 2-0-ra elvesztett Bajnokok Ligája-mérkőzésen vált harcképtelenné, és éppen az a külső szalagja roncsolódott, amelyet nyolc éve Steadman műtött meg.
TG: Nagyon sajnálom, hogy így történt, ő az egyik kedvenc játékosom. Nagyon nehéz ilyenkor egy sportolónak, ha a jó forma ellenére ez történik, mert összes energiáját a felépülésre koncentrálja. Nálam is rengeteget leköt a rehabilitáció. De nagy Juventus-szurkoló is vagyok, így örültem, hogy 2-0-ra verték a Real Madridot a BL-ben.



Logikai játék a számokkal

