"Érdekes és izgalmas a sajátos magyar nézőpont, a mód, ahogy
itt a darabjaimhoz nyúlnak" - mondta Andrew Lloyd Webber, aki a
vasárnapi előadás díszvendége volt. A zeneszerző példaként
a Volt egyszer egy csapat című musicalt hozta fel, amely
Londonban nem aratott sikert, de Magyarországon felismerték a
történet mélységét, azt, hogy valójában nem a fociról
szól. "Megváltoztattak benne dolgokat, újszerűvé tették, épp
ezért rendkívül elégedett vagyok a darab magyarországi
átdolgozásával" - tette hozzá.
"Mindig is szerettem a kelet-európai zenét, az orosz és a magyar
muzsikát, ezért óriási izgalommal töltött el, mikor 25 évvel
ezelőtt felkértek, hogy a Macskákat mutassam be Magyarországon"
- idézte fel a művész annak kapcsán, hogy hazánk volt az első
olyan kelet-európai ország, ahol bemutatták egy musicaljét
(1983-ban a Macskákat).
A jövőre vonatkozó terveiről szólva a zeneszerző elárulta,
hogy jelenleg Az operaház fantomja folytatásán, a Love never
dies (A szerelem örök) című darabon dolgozik, amit várhatóan
2010-ben fognak bemutatni. Emellett az Óz, a csodák csodája
című mű színrevitelét is tervezik, ám ebben nem szerzőként,
hanem "csak" producerként fog részt venni.
Korábban felröppentek olyan hírek, hogy Andrew Lloyd Webber A
Mester és Margarita megzenésítésén dolgozik. Ezzel
kapcsolatban a művész úgy nyilatkozott, hogy a könyvnek nincs
igazán befejezése, ami megnehezíti a történet színpadra
állítását. "A Mester és Margarita megzenésítésével nem
boldogulok, de talán majd egy fiatalabb zeneszerző megoldja ezt a
problémát" - fogalmazott derűsen Andrew Lloyd Webber.
A zeneszerző megjegyezte: "rendkívül szerencsés embernek tartom
magam, mert már 12 éves koromban tudtam, hogy musicalszerző
akarok lenni, és az álmom valóra vált."
A szombaton és vasárnap telt házzal bemutatott, Best of A. L.
Webber című gálaestet január 5-én és 6-án megismétlik, a
Madách Színház tájékoztatása szerint már ezekre az
előadásokra is elkelt minden jegy.
Andrew Lloyd Webber: a musical népszerűbb, mint valaha
- MTI
- 2008-11-17 09:51
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
"A musical még sohasem volt népszerűbb a világban, mint most" -
vélekedett Andrew Lloyd Webber. A világhírű zeneszerző erről
annak kapcsán beszélt Budapesten újságíróknak, hogy a Madách
Színház és a Művészetek Palotája a hétvégén nagyszabású
gálakoncerttel köszöntötte 60. születésnapja alkalmából.
Itthon
Nagyvilág
- Az Interpol a koránégetés veszélyeire figyelmeztet
- Felfüggesztett börtönbüntetés egy volt budapesti osztrák főkonzulnak
- Terjed a nyugat-nílusi vírus Romániában
- Pokolgépek robbantak Szomáliában
- Al-Kaida-vezetők szökése
- Pokolgép robbant Vlagyikavkazban
- A dán karikaturista elítéli a tervezett koránégetést
Bulvár
Gazdaság
- Erősödött a forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest
- Fideszes képviselők javaslatcsomagja a lakáshitelesek megsegítésére
- Több mint 60 magyar cég a régió 500-as listáján
- A szüretelőket is ellenőrzi az APEH
- 40-45 százalékos szőlőtermés-kiesés lehet az idén
- Nő a lengyelek ellenállása az euróval szemben
- Fontos fordulat a magyar költségvetési retorikában
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:15Rendteremtő kemény kéz
- 19:57Erősödött a forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest
- 19:29Pintér Attila hosszabbított Győrben
- 19:07A világ leghosszabb utcai koncertje Berlinben
- 18:41Az Interpol a koránégetés veszélyeire figyelmeztet
- 18:34Több mint 60 magyar cég a régió 500-as listáján
- 18:01Világtáncfesztivál Budapesten
- 17:37A szüretelőket is ellenőrzi az APEH
- 17:2440-45 százalékos szőlőtermés-kiesés lehet az idén
- 17:09Lopott járművel és alkatrészekkel buktak le a határon
- 16:52Ingyenjeggyel kárpótolja az MLSZ a lemaradt szurkolókat
- 16:39Rácz Félix visszatér az ökölvívás világához
- 16:27Fideszes képviselők javaslatcsomagja a lakáshitelesek megsegítésére
- 16:11Nő a lengyelek ellenállása az euróval szemben
- 15:38Felfüggesztett börtönbüntetés egy volt budapesti osztrák főkonzulnak



Logikai játék a számokkal

