Fasírtszigetek a paradicsomtengerben

Az olasz és a magyar konyha sok vonatkozásban házasítható egymással, s bár az ízek annyira könnyen nem téveszthetők össze, mint a két ország zászlaja, időnként egészen jól illenek egymáshoz. Akárcsak a fokhagymás-paprikás magyar fasírt és a zelleres-napfényes olasz paradicsommártás.
Ebben a történetben a paradicsommártásé a belépő, ezzel kell kezdeni, mert mire összefő, a fasírtokkal is végezni tudunk. A mártáshoz szükségünk lesz egy kevés olívaolajra, amelyen 4-5 perc alatt megfuttatunk egy finomra vágott vöröshagymát, 2-3 apró kockákra vágott szárzellert és egy gerezd összezúzott fokhagymát.

Ezután hozzáöntünk két olasz konzervparadicsomot, egy kisebb magyar sűrítettparadicsom-konzervet, 2-3 evőkanál napon aszalt, olajban eltett paradicsomot. Fű­szerezzük meg sóval, borssal, egy-két mokkáskanál barnacukorral, majd dobjunk bele egy-egy maréknyi friss, felaprított petrezselymet és bazsalikomot. Fedjük le, állítsük lassú tűzre, és 25 percig legfeljebb csak annyit törődjünk vele, hogy időnként megkavarjuk.

Amíg a mártás magányosan pöfékel, addig elkészíthetjük a fasírtokat, felerészben pulyka-, felerészben pedig borjúhúsból. 40-40 dkg bőven elég lesz: daráljuk le mindkétféle húst, majd tegyük robotgépbe, szórjuk meg egy csapott evőkanálnyi pirospaprikával – ha van füstölt pirospaprikánk, remekül illik ide az is –, szórjuk meg frissen tört borssal, majd a legmagasabb fokozaton mixeljük fél percig. Ettől a hús krémes lesz, és a fasírt szinte elolvad a nyelvünkön, akár egy fagyaltgombóc az augusztusi vasárnapokon.
Egy tojást válasszunk szét: a sárgája mehet a húshoz, a fehérjét előbb verjük habbá, s úgy adjuk a húshoz azt is. Egy fél fej lereszelt vöröshagyma következik, majd mozsárban zúzzunk össze 3-4 levélke (nem szál!) apróra vágott rozmaringot egy mokkáskanál darabos tengeri sóval – így a lágy ízű borjúhús egyenletesen veszi át a fűszer ízét.

Keverjük ezeket is össze a hússal a robotgépben, aztán apró gombócokat formálhatunk, és bő, forró olajban 5-8 perc alatt szinte készre sütjük. Az olaszok rendszerint ezt kihagyják, és a szószban párolják puhára a húsgolyókat, csakhogy ebben az esetben hiányozna a ropogósra sült kéreg.

Végül csak annyi dolgunk maradt, hogy a fasírtokat az olajból kiemelve belehelyezzük a mártásba, öt perc alatt készre pároljuk, és spagettivel tálaljuk. Az enyhén rozmaringos hús érzéki nászban egyesül az édeskésen
sűrű paradicsomszósszal, magnifico!

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest