Kijelentette, hogy az ügybe egyébként nem akar belefolyni, de "Tomcat pálfordulása finoman szólva is érdekes" - tette hozzá.
Polgár Tamás azután hozta nyilvánosságra az állítólagos főszerkesztő és a szerkesztők nevét, hogy csütörtökön egy őt bíráló cikk jelent meg a kurucinfo portálon.
A portált 2005-ben regisztrálták az arizonai Scottsdale-ben.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tavaly augusztusban kérte Takács Albert akkori igazságügyi minisztertől, hogy vizsgálja meg, milyen alkotmányos eszközök állnak rendelkezésre a portállal szembeni fellépésre.
Tavaly októberben az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és a Legfőbb Ügyészség azt a tájékoztatást adta, hogy gyakorlatilag az Egyesült Államoktól függ, ők tudnak-e tenni valamit a honlap esetleges jogsértő tevékenységének megakadályozására. A honlap idén nyáron leállt. Draskovics Tibor igazságügyi miniszter július 21-én azt közölte, hogy a magyar hatóságok kérésére hallgattatták el az Egyesült Államokban az egy ottani szerverről üzemelő portált.
Az oldal augusztusban újraindult.



Logikai játék a számokkal

