S bár azt nem tudjuk, hogy Jim Davis milyen kapcsolatban áll az olasz konyhával, több interjújából kiderül, hogy sok életrajzi elemet ötvöz a képregénnyel, pl. neki is kedvenc sportja a golf, akár a Garfield-gazda Jonnak. Ha pedig Garfieldnek kedvenc étele a lasagne, akkor nem zárható ki, hogy Jim Davisnek is, aki megalkotta a XX. század egyik legsikerültebb ételmarketingjét. A lasagne azóta minden Gar­field-rajongó számára kötelező tartozék.

Pedig a lasagne igazából messzire esik Amerikától. Az olaszoknak meg sem fordult a fejükben, hogy bárki is igényt támaszthat híres rakott tésztájukra, mígnem újabban az angol konyha elő nem állt az ötlettel, miszerint a lasagne tulajdonképpen brit holmi. Ilyesmivel a derék britek a franciáknál is próbálkoztak már a crème brulée eredetének elvitatásával és cambridge-i származásának bizonygatásával, mely ötletet a kevély gasztrogallok még elutasításra sem tartották méltónak.

A halkszavúnak éppenséggel nem minősíthető olaszoknál azonban nagy felháborodást váltott ki, amikor az angolok arról kezdtek beszélni, hogy a lasagne – kissé pri­mitívebb formában ugyan, de – fellelhető egy 1390-ben megjelent angol szakácskönyvben – Forme of Cury –, ahol loseyns néven szerepel. És ott is cserépedényben javasolják megsütni, ami az olaszok által az étel olaszságának bizonyítéka: már a rómaiak is lasanum néven nevezték azokat a cserépedényeket, amelyeket egy egész éjjel a sütőben hagytak. S régebben a lasagnát is így készítették: éjjel berakták a kemencébe, reggelre pedig elkészült az illatozó rakott tészta. Ezért is hívják al fornónak, azaz csőbensültnek. S ha mindez nem lenne eléggé logikus, az olasz étekvédők további bizonyítékként lobogtatni kezdték Maria Borgogno nevét, akit az iratok tanúsága szerint 1316 és 1329 között Genovában lasagnesütőként tartottak számon. S minekutána a régi angol recept nem is említ paradicsomot, az olaszok végképp komolytalannak tekintik a loseynst lasagne-ősként…

Paradicsom márpedig minden lasagnéba kell: paradicsomos bolognai ragu, friss vagy szárított tészta, besamel (ez már kis francia hatást tükröz) és parmezán. A lasagnéhoz nagyon könnyű elkészíteni a friss tésztát, de tésztakészítő gép is kell hozzá, hogy szép egyenletesen vékony lapokat kapjunk. Friss tésztából különösen szaftos lesz a lasagne, ám kiválóak a készen kapható tészták is, bár ezek közül inkább a kész frisstésztát válasszuk, mint a szárazat. De az is megfelel.

Most már rátérhetünk a szószra: egy evőkanál vajon futtassunk meg egy vöröshagymát, egy sárgarépát, két szál zellert, egy gerezd fokhagymát, valamennyit apróra vágva. Társítsunk hozzájuk 15 dkg felcsíkozott kolozsvári szalonnát, vagy ha autentikusak akarunk lenni, pancettát. 5-6 perc után adjunk hozzá fél kg darált marhahúst, és magasabb lángon süssük, amíg a hús kifehéredik. Villával morzsázzuk szét a darált húst, hogy ne ragadjon össze. Fűszerezzük kevés sóval és borssal, illetve egy csipet szerecsendióval és fél mokkáskanál szárított oregánóval. Adjunk hozzá 10-15 dkg apróra vágott csirkemájat, keverjük össze, egy deci száraz vermuttal öntsük fel, majd töltsünk hozzá 3-4 deci marhahúslét, egy kis doboz paradicsompürét, aztán lassú tűzön fedő alatt főzzük két órán át. Ennyi idő alatt az ízek összeérnek, a csirkemáj szétmállik, csak zamatát lehet felfedezni. Mivel a szósz nem lehet túl híg – attól szétfolyna tálalás után a lasagne –, ha még túl szaftos, akkor főzzük sűrűbbre. Ha kész, 2-3 evőkanál tejszínt is adhatunk hozzá.

Ezzel rá is térhetünk a besamelre: 8 deci tejet egy babérlevéllel forrósítsunk fel. Egy másik edényben két evőkanál vajat olvasszunk fel, és keverjünk bele két púpozott evőkanál lisztet. Pirítsuk halványsárgára, aztán halk tűz mellett lassan töltsük hozzá a tejet – a babért dobjuk ki –, habverővel folyton keverve, nehogy becsomósodjon. Ha az összes tej belekerült, 5-8 percig főzzük sűrű kevergetés közepette, majd a végén adjunk hozzá 1,5 deci tejszínt és egy fél szerecsendiót lereszelve.

Egy cserépedény alját kenjük ki vajjal, helyezzük bele a friss tésztát – van, aki kissé kifőzi előtte, de nem szükséges –, tegyük rá a húsos mártás egyharmadát, reszeljünk le vagy vékonyan karikázzunk fel két gömb mozzarellát, s annak is harmadát adjuk hozzá, végül pedig a besamelmártás harmadát. Ezt még kétszer ismételjük meg, a végén a besamel a tészta tetejére kerüljön. Szórjuk meg friss parmezánsajttal, és 180 fokos sütőben egy óra alatt süssük készre. Tálalás előtt 10-20 percig pihentessük, hogy a tányéron ne folyjon szét, hanem szaftosan és nedvdúsan bár, de egyben maradjon. Az ízektől csak a mi akaratunk fog szétesni.