Vasvári Anna karikatúrái a kArton Galériában

A pályáját egykor divattervezőként kezdő, a 60-as 70-es években főként a nőket kifigurázó karikatúráival híressé vált Vasvári Anna (1923-1990) rajzaiból, valamint fényképekből és régi divatalap-kivágásokból látható tárlat csütörtöktől Budapesten, a kArton Galériában.
Vasvári Anna divatrajzolóként dolgozott a II. világháború után, aztán a Ludas Matyi című újsághoz került, ahol az 1950-es évek elején politikai vicceket kellett gyártania a Magyar Dolgozók Pártja útmutatásai alapján mások mellett Titóról, az akkori amerikai elnökről, Harry Trumanról vagy a belső ellenségről, a kulákokról.

A tárlaton a rajzok mellett szerepel az a halvány gépelt másolatban megmaradt utasítás, amely megszabta, milyen politikai témákról, politikusokról kellett viccelődnie Vasvári Annának.

A szervezők összegzése szerint a művész 1950-es évek második felétől szabadon alkothatott és rajzainak legtöbbje ma is találó. Állandó rovata volt Női dolgok címen, a sorozat alapján film is készült, amely 1964-ben a bécsi filmhéten díjat nyert.

Az 1960-1970-es években már egy ország mulatott szellemes, pontos rajzain, ötletein. Tollhegyre tűzte a női és férfi tulajdonságok, kapcsolatok fonákságait. A tárlaton külön téma a párkapcsolat az udvarlástól a válásig; szerepel a Gondolkodó című szobor női megfelelője, amint a szobortalapzaton ülve, kendőbe kötött fejjel azon töpreng, hogy mit főzzön.

Az 1960-as és 1970-es években elterjedt uniszex divatot is kifigurázta a művésznő, amikor a fiúk hosszú hajat növesztettek, a lányok pedig nadrágban jártak. Egyik mulatságos ötletét megvalósították a szervezők, s akárcsak a rajzon, a próbababán is egy korabeli banánszoknyát láthatnak az érdeklődők férfiinggel és nyakkendővel. Emellett napszemüvegek, sapkák, az 1960-as és 1970-es évekből származó kalapok színesítik a tárlat anyagát.

A január 31-ig látogatható kiállításon a finoman megrajzolt divatrajzok mellett a divatot "szurkáló" karikatúrák a kivonatát adják egy-egy korszak módijának. A rajzon megelevenedő, magas sarkú csizmában botladozó nő szavai "tegnap láttam egy nőt, aki egyedül is tudott járni", most is aktuálisak.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest