Mint azt Szabó Attila, az operaház produkciós vezetője, megbízott gazdasági igazgatója elmondta, a 2009-es gazdasági évben különböző okokból várhatóan 5 milliárd forint alá csökken a kulturális tárca által 2007-ben 3 évre garantált évi 5,3 milliárd forintos állami támogatás. "Tőlünk már elvonták a 13. havi illetményre 2009-ben fordítható keretet, 276 millió forintot" - mutatott rá Szabó Attila. Hozzátette: amikor a miniszterrel Vass Lajos 2007 nyarán megállapodott a három éven át folyósítandó 5,3 milliárd forintos költségvetési támogatásról, ebben az összegben nem volt benne a 13. havi bér. Ezt korábban külön meg is kapta az intézmény, de most az 5,3 milliárdból vonták el.
Szabó Attila emlékeztetett arra is, hogy amikor 2008 elején a közalkalmazotti béreket módosítaniuk kellett az új illetménytáblának megfelelően, a tárca ehhez mintegy 60 millió forint plusz támogatással járult hozzá, így az operaháznak 75 milliót kellett kigazdálkodnia. Idén erre sem számíthatnak.
Az operaház vezetésének számításai szerint így az 5,3 milliárdos működési támogatás idén 5 milliárd forint alá csökken, körülbelül 4,9 milliárdra. A ház 2009-es költségvetésén most dolgoznak, az azonban biztos, hogy ezzel a summával az a tempó, amit az operaházi vezetők kitűztek, nem folytatható - jegyezte meg Szabó Attila. Hangsúlyozta: a kérdéshez pozitívan állnak hozzá és keresik a külső forrásokat, a jelenlegi gazdasági környezetben azonban nincs túl sok reményük.
Hegedűs Judit, a Nemzeti Színház gazdasági igazgatója az elmondta: az OKM január 6-án délelőtt e-mailben értesítette a teátrumot arról, hogy 2009-ben 85 millió forinttal csökken a költségvetési támogatásuk. "Arra hivatkoztak, hogy a költségvetési törvény alapján a 13. havi bérek kifizetését jelentősen korlátozták, és ennek megfelelően a költségvetési intézmények támogatását csökkentették" - közölte Hegedűs Judit, hozzátette azonban: noha a Nemzeti Színház zártkörűen működő részvénytársaság, tehát nem költségvetési intézmény, így nem fizet dolgozóinak 13. havi bért, ettől függetlenül a tárca mind a közhasznú, mind az egyéb formában működő intézmények támogatását is csökkentette. Arról, hogy milyen számítások alapján jött ki a 85 milliós megvonás, az OKM levele nem szólt - jegyezte meg a gazdasági igazgató.



Logikai játék a számokkal

