Büszke a fesztivál programjára, vagy melyik érzés most
a legerősebb?
– A fáradtság, de most már tudok aludni. Tavaly ilyenkor
csúcsrajárt a programok előkészítése, napi 5-6 tárgyalás
folyt. Az a kérdés, létrejön-e, amit mi akartunk. Ehhez el
kellett csábítanom fél New Yorkot, hogy akarják
Magyarországot.
Előbb jött az anyagi feltétel, ehhez szerveződött a
program?
– Megszületik a politikai döntés, feltevődik nekem a
kérdés, hogy mit szólok hozzá. Én időt kérek.
Végiggondolom, megmozgatom a fantáziámat, tudok-e olyan
programot kiajánlani Amerikába, ami összeáll egy magyar
évaddá, van-e elég olyan bázis, ami működik ott. Akkor az
ember azt mondja: rendben, vágjunk bele. Ezután érkezik egy
költségvetési ajánlat. Az ember levegőért kapkod.
Gondolkodik. Kiderül, hogy New York mellett lehet Washington is.
Aztán elkezdődik az alkudozás. Ehhez kezdi az ember
hozzáigazítani, elképzelni, ismeri-e ilyen szempontból
Washingtont. Mindez persze két és fél évvel ezelőtt.
Akkor már lehetett tudni, milyen helyszínek jöhetnek
szóba New Yorkban?
– Részleteiben már ismertem a várost, a számba jöhető
helyeket. Fontos, hogy addigra sok helyen hallottak a magyar
intézetről. Az 56-os óriásplakáttal már befutottunk,
rögzítették rólunk, hogy bátor társaság vagyunk. Úgy
fogadtak minket: Ja maguk azok, akik kitették a plakátot.
Ezenkívül szerveztünk egy filozófiai revüt a Public
Libraryben, a közkönyvtárban, ami nagyon nagyot szólt. 15
európai írót, filozófust kértem fel, hogy írjon két oldalt
az EU-ról. Mindenkinek nyolc kérdést kellett megválaszolnia,
mennyire szkeptikus, mi a lényege... Utána egy amerikai
szerkesztő megszerkesztette úgy, mintha beszélgetnének. Negyven
oldalas forgatókönyv született. Európa nagy gondolkodói nagyon
szellemesen beszélgettek – virtuálisan. Aztán találtunk
színészeket, ők nagy fotelekben ültek egy pohár borral, és
vitatkoztak a forgatókönyv alapján. Megjelent kiadványban,
híre ment, így már ismertek minket. Elindulhatott egy
tárgyalási hadjárat.
Művészekkel, helyszínekkel?
– Ottani helyszínekkel. Ez volt a legnehezebb. Ki kellett
találni egy erős programot, ami nem felelt meg az elvárásoknak,
sem az ittenieknek, sem az ottaniaknak.
Nagyon nagy falat kellett áttörni?
– Nagyon. Nem is gondoltam volna. Nem ezt várták.
Kelet-Európát betették egy zacskóba; keveset várnak tőlünk,
de amit mégis, az nagyon fel van cimkézve. Ahogy például mi
tesszük a szomszédaink képzőművészetével. Csak ha valaki
rendes ember, rendes kurátor és nagyon rendes polgára a
világnak, akkor mondja, hogy mindenkinek van tere. Kint ezt
kellett áttörni. Itthon pedig azt, hogy nagyon tudatosan nem az
elvárt nevekkel dolgoztam. És ez következmény volt. Olyan
fesztivált akartam összerakni, ami lefedi a valóságot. És
amely válaszokat is tud adni – kortárs és mozgékony, nem
pedig országimázs. Persze később azzá válhat, ha működik,
mert akkor rólunk szól.
A szervezésnek volt valamilyen kerete, vagy egyes meccsek
zajlottak?
– Én forgatókönyvírást tanítottam, ott az első órán
leszögeztem a legfőbb szabályt: egy mondatban mondd meg, miről
akarsz írni. A New York-i magyar évadnál ez az egy mondat: a
modernitás és a modernitás gyökerei. Vagyis: hova visz minket a
magyarországi kortárs gondolkodás. Ennek kirajzolódnak az
ívei, amelyek itthon evidensek számunkra, mert a zsigerereinkben
hordozzuk. Kihalljuk a Ligeti- és a Kurtág-zenéből
Bartókot. De külföldön ezt meg kell mutatni. Ilyen, amikor
Kurtág György és Eötvös Péter erős jelenléte mellett
Palya Bea megmutatja ennek a zenének az archaikus oldalát, és
saját koncertjén szemlélteti, hogyan ugrott tovább Bartókba.
Ezek nagyon finom hajtások. A dizájnban pedig megmutatjuk a
szecessziót, az iparművészet elképesztő teljesítményeit.
Októberben pedig felvonultatjuk azokat a kortárs tervezőket,
akiknél visszaköszön a szecesszió.
Kicsit ránevelik az amerikai közönséget a kortárs
befogadására.
– A magyar kultúra szerkezetét, vázát mutatjuk meg. A
kontúrok erősebbek lesznek. Látni lehet majd, honnan
táplálkozik a mi kultúránk, minek fordít hátat. Az amerikai
nagyon kíváncsi kultúra, befogadó kultúra. De tőlünk nem
várnak sokat, ha mégis valamit, az egy történelem sújtotta,
elnehezült, nem nagyon kívánatos művészet. Intenzív
gondolkodó kurátor vagy múzeumigazgató mondta csak, hogy
meglepetés. A többieket pedig rá kellett vennünk arra, hogy
ilyenné váljanak.
Van kedvenc program? És nagyon nehezen
megszervezett?
– Az egész alapmotívum a zenei: a Bartókra épülő Eötvös-
és Kurtág-zene. A magyar kortárs zene legnehezebbjei. A magyar
emigráció körében óriási a reputációja. A legnagyobb élő
gondolkodónak tartják. De a 82 éves Kurtágot rávenni arra,
hogy eljöjjön a Carnegie Hallba, ahhoz kellett a szenvedélyes
akarat. És kellettek szenvedélyes társak, amilyen Gőz László.
Aztán egyszercsak megszületett Kurtág igenje. És a washingtoni
Library of Congress felkérésére, – ott a Bartók-kottákat
őrzik –, külön művet írt, aminek ott lesz a világpremierje.
Tehát Kurtág György ad egy koncertet, tart egy kurzust, majd
következik a világpremier.
Lesz a fesztiválnak öt saját produkciója: az egyik A földre
szállt operabál - az operabál Európában a pénzről szól,
de a Brooklyn Museumban a zenéről fog szólni, a magyar
zenéről különböző kis programokkal. Bemutatunk egy
magyar zeneszerzőt, akiről nem tud a világ, aki Amerikában élt
és halt meg, és negyven magyar nyelvű operát írt – mindegyik
„működőképes”. Rendezünk bajuszversenyt, egy
kabarészériát amerikai művészekkel, és filmet, amit Forgács
Péter csinált arról, ahogy a magyarok megérkeztek Amerikába.
Ez a Hunky Blues.
A New York-i magyar évad programjairól részletesen
itt
olvashatnak.
New York: Csordultig magyar
- Balázs Éva
- 2009-01-21 21:07
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Tavaly november végén beszélgettem a január 24-én kezdődő
New York-i magyar évadról egy fáradt és boldog Orsós László
Jakabbal. A New York-i magyar intézet vezetője túl volt két
és fél nehéz éven, az évad szervezésének legnagyobb
részén.
Itthon
- Kisiklott egy tehervonat három kocsija Miskolcon
- Helikopter szállított kórházba egy súlyosan megégett gyermeket
- Az állami lobogó felvonásával megkezdődött az ünnepségsorozat
- Késsel fenyegette a taxist az ingyen fuvarért
- Keresik a "világ legrosszabb történetét"
- A magyar foglalkoztatottság az egyik legalacsonyabb az EU-ban
- Megemlékezések országszerte
Nagyvilág
- Aknavetős támadás Bangkokban
- Nevet változtat az internet miatt egy város
- Pokolgépes támadás Irakban: sok civil halott és sebesült
- Több tucatnyian haltak meg egy buszbalesetben
- Életfogytiglant kaphat egy 12 éves fiú Amerikában
- Putyin pártja vezet az oroszországi választásokon
- Agyonlőtte saját fiát, majd egy rendőrt is
Bulvár
- Magyar vizsla a világ legrangosabb kutyakiállításának győztese
- Magyar íjászok 800 éves rekordot döntöttek meg
- Kétszer is elgázolta férjét egy új-zélandi nő
- Fülöp herceg újra beszólt
- Élőben restaurálják Van Gogh híres képét
- Elhunyt Mario Vargas Llosa Júliája
- Tiniknek tervezett ruhákat Madonna és lánya
Gazdaság
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 12:14Aknavetős támadás Bangkokban
- 11:39Nevet változtat az internet miatt egy város
- 11:35Pokolgépes támadás Irakban: sok civil halott és sebesült
- 11:24Tanmese a vadakkal
- 11:23Kisiklott egy tehervonat három kocsija Miskolcon
- 11:13Helikopter szállított kórházba egy súlyosan megégett gyermeket
- 11:12Elhunyt Peter Graves filmszínész
- 10:15Az állami lobogó felvonásával megkezdődött az ünnepségsorozat
- 09:17Késsel fenyegette a taxist az ingyen fuvarért
- 08:56Beckham nem játszhat Dél-Afrikában
- 07:55Higuaín-triplával győzött a Real Madrid
- 06:35Több tucatnyian haltak meg egy buszbalesetben
- 05:20Keresik a "világ legrosszabb történetét"
- 04:00A magyar foglalkoztatottság az egyik legalacsonyabb az EU-ban
- 00:45Magyar vizsla a világ legrangosabb kutyakiállításának győztese



Logikai játék a számokkal
