Elveszett város és illúziók

Vannak nagy titkai az emberiség történelmének, és vannak írók, akik tökéletes témát találnak ezekben.
Atlantisz, a titkos birodalom is ilyen. Lehet írni róla szinte bármit, hiszen jó néhány tézis él létezéséről vagy nemlétezéséről, valamint arról, hol is található.

És különben is: egy megrögzött Atlantisz-hívő egyébként sem egy némileg Dan Brown-utánérzést hagyó krimiből tájékozódik, így aztán meg főként akármi leírható. Bármit bátran ki lehet találni, és aztán el lehet kezdeni szőni a mesét, megbolondítva egy kis Platónnal, a jókkal, a rosszakkal, a csúfakkal és persze a szépekkel. A Hajsza Atlantiszért pontosan ezen recept alapján készült.

A főhősnő, Nina a titokzatos várost kutató szüleit évekkel ezelőtt veszítette el. Mi tudjuk azt, amit ő nem: nem lavina áldozata lett a Wilde házaspár, sokkal inkább egy felfedezésé. Lányuk mit sem sejtve jár szülei nyomában, a téma szakértője lesz, az egyetemen azonban nem ismerik el eredményeit. Így mikor egy titokzatos skandináv tudós kéri fel arra, hogy segítsen neki, örömmel igent mond a felkérésre. Hamarosan aztán bonyodalmak közepén találja magát, és ahogy ez lenni szokott, egy idő után már nem biztos, ki jó és ki rossz, vagy milyen úton kell járnia hősnőnknek.

A téma iránt fogékony olvasók minden bizonnyal kedvelni fogják a kötetet, annak azonban, akik teljesen járatlan atlantiszi ismeretekben, kicsit tömény lehet az arról közölt információ. Viszont legalább eltereli a figyelmet arról a tényről, hogy igazán eredeti dolgokat nem kapunk a regénytől, igaz, a sablonokat jó ízléssel és tollal használta fel a szerző. Ha az előbbi fölött hajlandóak vagyunk elsiklani és inkább az utóbbit értékeljük, szórakoztató egy hétvégés olvasmányt kapunk.

Andy McDermott: Hajsza Atlantiszért (Partvonal)

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest