
Sokkoló! Autós üldözésbe kezdett egy apa, gyerekekkel teli járműjével - a rendőrök elől menekült
Az autóban négy gyermek utazott.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAz ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) keddi döntésében elvetette a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladic fellebbezését, és megerősítette a „Balkán mészárosának” is nevezett volt boszniai szerb hadseregparancsnok életfogytig tartó szabadságvesztését elrendelő ítéletet.
Mladic a 2017-ben hozott, életfogytig tartó szabadságvesztést elrendelő ítélet ellen a következő év márciusában nyújtott be fellebbezést, az ENSZ felügyelete alatt működő nemzetközi ügyészség tavaly augusztusban azonban a határozat fenntartását kérte.
Az ítélet kihirdetését az eredeti ügyrend szerint tavaly márciusra ütemezték, azonban el kellett halasztani, egyrészt mivel Ratko Mladic műtéten esett át, másrészt a koronavírus okozta járványhelyzet miatt.
A hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmus keddi közleménye szerint további fellebbezésnek nincs helye, az ítélet jogerős.

Az autóban négy gyermek utazott.

Kotla, gábli, kasztrol, vajon mik lehetnek ezek?

Érd és Százhalombatta között egy sávon halad a forgalom.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.