Az áldozatok emlékére rendezett hétfői nyilvános gyászszertartáson ezrek hajtottak fejet a koporsók előtt a fővárosi sportcsarnokban, később több mint ötezren vettek részt a belváros szívében lévő Május 13. térre - az ellenzék hagyományos gyülekező helyére - meghirdetett nagygyűlésen. A téren felállított emelvényen négy koporsó, és nyolc áldozat fényképe fogadta a gyászolókat, a hangszórókból zsoltárok hallatszottak. Hétfőt a leváltott fővárosi polgármester, a magát elnöknek kikiáltó Andry Rajoelina nemzeti gyásznapnak nyilvánította.
Az egyre súlyosabb belpolitikai válság az Afrikai Uniót (AU) és az ENSZ-főtitkárt is arra késztette, hogy a szigetországba küldje különmegbízottját, miközben ismét önmérsékletre és párbeszédre szólította fel a kormányt és az ellenzéket.
Az Afrikai Unió megbízottjaként a volt elefántcsontparti külügyminiszter, Amara Essy utazott Madagaszkárra, hogy minden érintett felet meghallgatva "felmérje az ottani helyzetet".
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár nevében afrikai ügyekben illetékes helyettese, Haile Menkerios tárgyal az elnökkel és az ellenzék vezérével. Az államfővel tartott hétfői találkozón a válság "békés és demokratikus megoldását" szorgalmazta - számolt be róla a madagaszkári elnöki hivatal, amely szerint Menkerios egyúttal "mindkét felet párbeszédre szólította fel".
Megbeszélésükön Marc Ravalomanana elnök elfogadta, hogy Ban Ki Mun közvetítőként szerepet vállaljon a válság megoldásában. Az elnöki hivatal közleménye szerint a különmegbízott arra is felhívta a figyelmet: mindkét oldalon keresni kell a felelőseit annak, hogy szombaton tüntetők haltak meg az elnöki palota előtt. Menkerios hétfőn találkozik Rajoelinával is.
Az elnöki gárda az Antananarivo központjában lévő elnöki palota előtt figyelmeztetés nélkül nyitott tüzet szombaton a volt fővárosi polgármester támogatóira. A tüntetők Rajoelina felhívására vonultak az államfői hivatalhoz, hogy beiktassák a szigetország ideiglenes miniszterelnökét, akit a leváltott polgármester "nevezett ki". A tömeg áttörte a biztonsági erők első sorfalát, de a második sorfalból már közéjük lőttek.
Az Indiai-óceánban fekvő Madagaszkáron január 26. óta mintegy száz ember vesztette életét a volt fővárosi polgármester és az államfő hatalmi harcát kísérő véres tüntetésekben és zavargásokban. Az ellenzék a közpénzek elherdálásával és a demokrácia aláásásával vádolja a kormányzatot.



Logikai játék a számokkal

