A szervezők január 27-én azt közölték, hogy a pénzügyi válság nem befolyásolja a sávolyi beruházást, és a határidőt tartva folynak a vb idei 14. futamának otthont adó Balatonring építésének az előkészületei. Ujhelyi István, a kormány projektkoordinátora akkor kifejtette, információi szerint az eredeti forgatókönyvnek megfelelően halad a beruházás, és a remények szerint ezután sem gátolja majd az időjárás, vagy a banki finanszírozási lehetőségek alakulása a Balatonring határidőre történő megépítését.
Gyenesei: nem készül el a pálya
Vélhetően nem készül el a magyarországi Moto GP-pálya, így futamot sem lehet rajta rendezni, miután a spanyol fél bizonytalan a feltételek megteremtésében - mondta Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter. Ígéretekkel nem lehet motorozni - jegyezte meg a miniszter, hozzátéve, hogy jelenleg bizonytalan a szeptember 20-ra kiírt Magyar Nagydíj megrendezése.
Kijelentette, hogy a magyar fél határidőre teljesítette a feltételeket. Mind az állam, mind az önkormányzatok teljesítették az ez évi építkezéshez és a verseny megrendezéséhez szükséges előírásokat. Az engedélyezési eljárások folyamatban vannak, ezek kellő ütemben haladnak. A miniszter elmondta: kijelölték a sávolyi pálya nyomvonalát, a magyar fél részéről a forrás, a banki háttér biztosítása rendelkezésre áll.
"A spanyol fél azonban az elmúlt két hónapban nem tett olyan típusú lépeseket, amelyek a korábbi megállapodás szerint várhatók voltak, ezért (...) vélelmezhető, hogy a pálya nem készül el, így futamot sem lehet rajta rendezni" - fogalmazott Gyenesei István. Hangsúlyozta, hogy hivatalos jelzést nem kaptak
A sportért felelős miniszter a Déli Krónikának így fogalmazott:
"Kicsit aggódom, mert ígéretekkel nem lehet versenyt rendezni, ígéreteken nem lehet motorozni." Hozzátette: legkésőbb február végén, március közepén el kellene kezdődnie a munkálatoknak.
Az építtető tagad
Tartja az előre meghatározott ütemet és nincs lemaradásban a sávolyi motorospálya építésének előkészületeit és lebonyolítását végző spanyol Grupo Milton cég - ezt Kovács Bence János, a cég elnöke mondta.
"Meglep, amit a miniszter úr mondott. Minden időhatárt betartunk. Megfelelő az ütem, sőt, magunknak még extratempót is diktálunk. Amit vállaltunk, teljesítjük. A projekt jelenlegi állapotában ott tart, ahol szeretnénk. Ami rajtunk múlik, teljesülni fog!" - nyilatkozta Kovács.
Hozzátette: a gyorsaságimotoros-vb jogtulajdonos Dorna és a magyar kormány között aláírt szerződés van, és egyik fél sem akar ebből kiszállni. Megjegyezte: a motorcyclenews című szaklapnak a magyar futamra vonatkozó törlését minden alapot nélkülöző pletykának tartja, ezért azzal nem kíván foglalkozni.
Sajtóinformációk
A pecsiujsag.hu internetes oldal információi szerint a Grupo Milton cégnek pénzügyi nehézségei vannak a gazdasági válság miatt - a lap a spanyol vállalat egy másik magyarországi beruházásával kapcsolatban írta ezt. A Grupo Milton Pécsen vásárolt egy stratégiai ingatlancsomagot, ám még mindig nem utalta át a városnak a január közepéig esedékes utolsó, 1,3 milliárd forintos részletet. A cikk szerint a spanyol székhelyű cég annak ellenére nem fizet, hogy a baranyai megyeszékhely tejesítette a szerződésben vállaltakat. A lap úgy tudja, hogy a Grupo Milton jelenleg jogi fogódzókat keres, s azt kutatja, hogy hol hibázott az önkormányzat, s vannak-e olyan pontok, amelyek mégsem teljesültek.



Logikai játék a számokkal

