Az első félidőt gyakorlatilag kidolgozott helyzet nélkül
tudták le a csapatok, a magyar középpályás sor eredményesen
szűrt, így az izraeli támadók az első 45 percben csak egy
hatalmas védelmi hiba révén kerültek helyzetbe, igaz, ezzel
könnyen megszerezhették volna a vezetést. Erwin Koeman csapata
főként a távoli lövésekkel próbálkozott,
sikertelenül.
A folytatásban nagyobb tempóra kapcsolt az izraeli csapat, de a
védelem jól helyt állt, így Fülöpnek csak egy
szabadrúgásnál kellett komolyabb bravúrt bemutatnia. Az első
komoly magyar lehetőségre a 72. percig kellett várni, ekkor
Juhász Roland fejesét tolta a kapufára a hazaiak
cserekapusa.
Az izraeli fölény végül a 77. percben érett góllá, igaz,
ehhez egy jó adag szerencsére is szükségük volt a
vendéglátóknak. A hátralevő időben Erwin Koeman a cserékkel
mindent megpróbált - Szalai Ádám első válogatottságát
ünnepelhette -, de egyenlíteni már nem sikerült.
Izrael-Magyarország 1-0 (0-0)
-----------------------------
Ramat Gan Stadion, 9211 néző, v.: Marcin Borski (lengyel)
gólszerző: Josszi Benajun (77.)
sárga lap: Ben Haim (7.), illetve Juhász (48.)
Izrael:
-------
Dudu Avat (Nir Davidovics, a szünetben) - Joav Zsiv, Dekel Kejnan,
Tal Ben Haim, Dedi Ben Dajan - Josszi Benajun (Biram Kijal, 90.),
Gal Alberman, Mose Ohajon (Klemi Saban, a szünetben), Szalim Tuama
(Maor Buzaglo, 60.) - Omer Golan, Roberto Kolautti (Ben Sahar, a
szünetben)
Magyarország:
-------------
Fülöp Márton - Szélesi Zoltán (Szalai Ádám, 84.), Juhász
Roland (Tímár Krisztián, 75.), Vanczák Vilmos, Bodor Boldizsár
(Halmosi Péter, 84.) - Vadócz Krisztián (Tóth Balázs, 65.)-
Gera Zoltán, Hajnal Tamás, Huszti Szabolcs, Dzsudzsák Balázs
(Rudolf Gergely, 70.) - Torghelle Sándor
I. félidő:
----------
20. perc: Vadócz próbálkozott 30 méterről, lövése a jobb
kapufa mellett ment el.
33. perc: Hajnal passzolt a bal oldalon felfutó Dzsudzsák elé,
aki 18 méterről kiszorított helyzetből lőtt, de Avat
könnyedén ölelte magához a labdát.
39. perc: Benajun játszotta át Bodort a jobb oldalon, középre
passzolt, a labda Szélesi lábáról felpattant, de Kolautti
elképesztő helyzetben a kapu fölé fejelt.
II. félidő:
-----------
49. perc: Tuama 17 méterről elvégzett szabadrúgását Fülöp
nagy bravúrral tornázta ki a bal felső sarokból.
55. perc: Gera hozta volna helyzetbe Torghellét a 16-oson belül,
egy hazai védő kezében azonban elakadt a labda, de a
játékvezető nem adott büntetőt.
72. perc: Hajnal lágy beívelését az előre húzódó Juhász
fejelte kapura, de a labda Davidovics és a kapufa segítségével
szögletre ment.
77. perc: egy gyors baloldali támadás végén a középre tett
labdát Golan lőtte kapura, ráadásul Benajun még közvetlen
közelről beleszúrt, így Fülöp már nem tudott hárítani
(1-0).
82. perc: Torghelle lőhetett 15 méterről, de Davidovics lábbal
hárított.
Izrael-Magyarország 1-0
- MTI
- 2009-02-11 20:01
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
A magyar labdarúgó-válogatott idei első mérkőzésén,
felkészülési találkozón 1-0-s vereséget szenvedett az izraeli
csapattól Tel-Avivban. A szerdai összecsapás egyetlen gólját
az FC Liverpool futballistája, Josszi Benajun szerezte a 77.
percben.
Itthon
- Tanuljunk az olaszoktól
- Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- Tátrai Miklós is előzetesben
- Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot
- Környezetvédelmi beruházások a Magyar Postánál
- Fábián István: a tanárképzésben rossz a bolognai rendszer
Nagyvilág
- A szlovákiai romákért aggódik az AI
- Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- Rendőrök viszik vissza az iskolába a lógós tanulókat
- Újra nyomozók lepték el a The New Times című orosz ellenzéki lapot
- Többszörös csecsemőgyilkos anyák
- Áldozatokat szedett a Kompaszu tájfun
Bulvár
Gazdaság
- Az euró 285 forint alatt este
- BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- A tervezettnél kisebb egészségipari központ
- Darling: hatástalan volt a bankáradó
- Átrendeződtek a lakossági megtakarítások
- Újabb PSZÁF határozatok biztosítók ellen
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:51Vízilabda Eb: kikaptak a nők a spanyoloktól
- 20:17Tanuljunk az olaszoktól
- 20:16A szlovákiai romákért aggódik az AI
- 20:00Az euró 285 forint alatt este
- 19:45Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- 19:43Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:07BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 18:50Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n
- 18:00Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 17:13Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- 17:02A sztáredzők támogatják az ötbírós rendszert
- 16:47Tátrai Miklós is előzetesben
- 16:33Buffon nélkül a Juventus
- 16:02Vasárnap avatják a Buzánszky Jenő Stadiont
- 15:53Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot



Logikai játék a számokkal

