A január 15-én - három nappal az utolsó sikertelen elnökválasztási menet után - közzétett felhívás alapján kedden és szerdán egyenként hallgatja meg a pályázókat elképzeléseikről a kuratóriumi elnökség. Az előzetes menetrend szerint jövő szerda reggel már jelöltet állítana a testület. Ennek sikere esetén pedig még aznap dönthetne a kérdésben a nagykuratórium is.
A tisztség tavaly március elején üresedett meg, miután lejárt Rudi Zoltán négyéves megbízatása. Ő volt a Magyar Televízió első olyan elnöke a médiatörvény 1995-ös elfogadása óta, akinek sikerült kitöltenie hivatali idejét.



Logikai játék a számokkal

