Nem eléggé interaktívak a felsőoktatási honlapok

Az Év Campus Honlapja 2008 ünnepélyes díjátadójára a Magyar Sajtó Napja alkalmából március 12-én és 13-án megrendezett Felsőoktatási Média Konferencián került sor a Szent István Egyetemen.
A Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület (MESE) klasszikus – Év Írása, Év Fotója – pályázatai mellett idén először díjazta a világháló tollforgatóit, intézményi, campus és oktatás tematikus kategóriában. A neves zsűri és a közönségszavazatok alapján kialakult rangsornak megfelelően 33 pályázó közül nyolcan nyertek díjat.

Tibenszky Moni Lisa, az Év Campus Honlapja innovatív díj és verseny ötletgazdája az eredményhirdetésen elmondta: célunk az volt, hogy a hallgatói lapok szakmai képviselete mellett teret biztosítsunk a campusokon fejlődésben lévő online kommunikációs felületek bemutatkozására, megmérettetésére.

A Magyar Reklámszövetség és Magyar Marketing Szövetség szakmai partnerségével zajló pályázat elbírálásánál a zsűri értékelte a honlapok felépítettségét, a betöltés gyorsaságát, az információ mennyiségét és minőségét, a navigáció könnyedségét, az interaktivitás mértékét, a szolgáltatások fejlettségét valamint a kitűzött cél tartalmi és képi megvalósulását.

A zsűri egybehangzó véleménye szerint a mezőny igen színes és érdekes felhozatalában az interaktivitás a leggyengébb láncszem. A zsűriben Cséve Gábor, a HVG művészeti vezetője leginkább a fiatalos lendületet és ötletességet hiányolta, amit a főiskolás, egyetemista korosztálynak képviselnie kellene. A jövőben sokkal több merész és új megoldást, dinamikus grafikát és humort szeretnék látni a pályázó honlapok felületein – mondta a kreatív szakember.

A zsűritagok közül Őri András, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója és Horváth Ágnes, az Edupress főszerkesztője egyaránt a online felület kommunikációs lehetőségének határtalanságának kiaknázására hívta fel a figyelmet, a térre mely alkalmas a közösségteremtésre, a párbeszédre és a korlátlan, de tematizált információszolgáltatásra és megosztásra.

Díjazottak:
Intézményi portál kategóriában megosztott első hely született: Kodolányi János Főiskola, Pécsi Tudományegyetem

Oktatási és Ifjúságtematikus portál: Diplomát nekem
(alapító: Modern Üzleti Tudományok Főiskolája)

Campus kategória: www.hallgato.hu
(kiadó: Debreceni Campus kft.)

A közönségszavazás győztese: Eszterházy Károly Főiskola

Különdíjak:
Intézményi kategória különdíj: Dunaújvárosi Főiskola

Oktatás tematikus oldalak különdíj: www.theonline.hu (Magyar Innovációs Szövetség)

Campus kategóriában különdíj: www.uy.hu
(Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola)

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest