Legutóbb március 11-én zárult eredménytelenül a procedúra; akárcsak januárban, akkor is a médiavezetési tapasztalatokkal nem rendelkező, ám nagy nemzetközi cégeknél vezető beosztást korábban betöltő Sztaricskai Tamást jelölte szocialista, szabad demokrata és MDF-delegálti voksokkal az elnökség. A civil delegáltakkal kiegészült nagykuratóriumban azonban ismét nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget a személyi javaslat.
Ezzel két hete az MTV egy rekordot már megdöntött: eddig sosem kellett hatodik futamot kiírni közmédium-elnöki székért. Július közepén vehetünk búcsút az eddigi - tíz esztendővel ezelőtt született - csúcstól, mégpedig a leghosszabb ügyvezetésétől. Horváth Lóránt ugyanis 1998. január 6. és 1999. május 13. között irányította az elnök nélkül álló intézményt, míg Medveczky Balázs 2008 március eleje óta vezeti az intézményt.



Logikai játék a számokkal

