Mindkét esetben első önálló nagyjátékfilmről van szó: az argentin Diego Sabanés a Hazug emlékeket, a belga Taylan Barman pedig 9 mm című filmjét hozta el Budapestre a Titanic Fesztiválra.

Jelent és múltat hazudni

A hazug emlékek Julio Cortázar egy novelláját (szabad fordításba: A betegek egészsége) dolgozza fel, az író munkásságának egyéb elemeivel és az első nagyjátékfilmjét jegyző Sabanés fantáziájának termékeivel kiegészítve. A múlt század ötvenes éveiben játszódó film egy tipikus, felső középosztálybeli argentin családról szól, melynek rajongva szeretett fia, Pablo Párizsba utazik – és eltűnik.

A megromlott egészségű édesanya gyötrődik amiatt, hogy nem hall semmi hírt fiáról, így családja egy röpke ötletből kiindulva úgy dönt, Pablo nevében kezd el leveleket írni neki. A vállalkozás azonban sokkal messzebbre jut, mint azt eredetileg hitték: lassan maguk is elhiszik, hogy a valóság az, ami ezekben – a javarészt a báty, Jorge által írott – levelekben olvasható. A hazugságok hálója egyre szorosabbá fonódik a család körül, az édesanya óvása egyre komolyabb következményekkel jár, míg végül teljesen kicsúszik az irányítás a kezükből.

A hazugság működésének mikéntje mellett az emberi kapcsolatok érdekelték Sabanést a film forgatása közben: rengeteg apró elemet rejtett el a Hazug emlékekbenek, amely tovább bonyolítják az alapképletet. A csalfa nagybácsi, a mindig kedvencként kezelt Pablo, aki ráadásul azt a lányt szerezte meg, akire testvére is vágyott, az elhunyt, szavak szintjén tisztelt, de voltaképpen morális szempontból megkérdőjelezhető életmódot folytató apa egy-egy ecsetvonással visznek új színeket a Hazug emlékekbe, pikánsabbá teszik a családi összetartást.

Tetszetős kettősség, ahogyan a film jelenében kiderülő turpisságok mellé az időről időre felmerülő képek olyan emlékeket idéznek, melyekhez hazugságok fűződtek - mialatt a jelenben már emlékeket hazudnak a családtagok, ezzel újabb csavart kap a téma. Az egyes emberi döntéseket nem, az ötvenes évek társadalmi normáit azonban igenis bírálja a film, amely semmiképpen nem kosztümös alkotás. A stílus ugyan klasszikus, a mondanivaló azonban friss.

Krimimozaik tragédiával

Taylan Barman 9 mm-e ízig-vérig mai film: megromlott házasság, rokkant, munkanélküli, félig már alkoholista apával, az őt megvető rendőr anyával és fiukkal, aki iskola helyett inkább egy bandát látogat. Az ő egyetlen napjukat meséli el a film, ráadásul annak végével és egy pisztolylövéssel kezdve. Hogy mi történt és ki az áldozat, azt csak az utolsó percekben tudjuk meg, de tényleg csak ekkor: a mozaikszerű technikával forgatott film nem lövi le előre a csattanót.

Egyes jeleneteket láthatunk több fél szemszögéből is: mivel a technikát nem minden esetben alkalmazza a rendező, így ez több esetben meglepetésként éri ez a nézőt. Barman az idősíkok közt is szabadon ugrál: van, hogy egy korábban már látott esemény magyarázatát később mutatja meg, de van úgy is, hogy ettől eltekintve egészen egyszerűen nem ad magyarázatot valamire. Meglepetésekben nemcsak a szerkesztés miatt nincs hiány, egyébként is jellemző a filmre, hogy valami igazán drámai fordulatot várnánk, ami végül nem következik be, vagy hogy egy egészen ártatlannak tűnő tettnek komoly következményei lesznek. A folyamatos figyelmet követelő, az érdeklődést mindvégig fenntartó, a történeten precízen végigvezető logika mellett a lélektani ábrázolás is jelest érdemel a 9 mm-ben, miközben francia rap, szürke városi dzsungel, hazugságok és hallgatás teremtenek nyomasztó atmoszférát a vásznon.

A filmek további vetítési időpontja a fesztiválon
Hazug emlékek: március 29., vasárnap 18.30 KINO
9 mm: március 29., vasárnap 21.00 KINO