Új otthonában pert indítottak ellene, amelyben a nácikkal való együttműködés miatt vádolták. Ráadásul a vonaton utazók közül is többen támadták azért, mert nem mindenkit mentett meg, és nem azt, akit esetlegesen a „járatra” felkerülők szerettek volna. A perben első fokon elítélték Kasztnert, a bíró úgy fogalmazott: Kasztner „eladta a lelkét a sátánnak”, amikor leült a nácikkal tárgyalni. 1958-ban végül, egy évvel azután, hogy Kasztnert izraeli otthona előtt hidegvérrel meggyilkolták, a bíróság felmentette a vádak alól. Még sokáig azonban ezek után sem ismerték el tettét, a holokauszt-emlékhelyeken nem emlékeztek meg róla, és a műsorokban sem említették a nevét.
Ez 2009-re változott meg: idén az izraeli Holokauszt Emléknapon a televízióban sugározzák majd Gaylen Ross amerikai rendező dokumentumfilmjét, a Kasztner Rezső meggyilkolását is, amelyet tegnap mutattak be a Titanic Filmfesztiválon.
– Amikor először láttam a filmet, meg voltam döbbenve, nem igazán erre számítottam. Nem azt láttam, amire gondoltam, de idővel megértettem, hogy Gaylen filmje anélkül érteti meg a nézővel, hogy az édesapám hős volt, rengeteget tett az emberekért, hogy ezt szavakkal kimondaná. Úgy érzem, az alkotás üzenete mindenki számára egyértelmű, aki megtekinti – mondta Kasztner Zsuzsa a film vetítése után, és azt is hozzátette: furcsa számára Budapest utcáin sétálni, úgy, hogy tudja, mi történt itt a szüleivel és több ezer emberrel.
A Metropol.hu-nak a film sajtóvetítése után Zsuzsa elmondta: a történtek miatt gyermekként sem tudott igazán gyermek lenni, noha a szülei mindent megtettek annak érdekében, hogy boldog gyermekkora legyen.
– Egy ilyen történet mellett egy gyermek nem tud igazán gyermek lenni. Büszke vagyok rá, hogy ilyen szülők gyermeke lehetek. Számos olyan emberrel találkoztam, akiket apám mentett meg. Legutóbb a kórházba, ahol dogozom bejött egy férfi, aki szintén a Kasztner vezeték nevet viselte. A lányához jött látogatóba, aki néhány emellettel felettem dolgozik. A férfi nem volt a családunk tagja, azonban az apám mentette meg az életét. Egy vonaton utaztak Auschwitzba, amely megállt Budapesten. A vonatról apus néhány gyermeket le tudott venni és áttenni arra a vonatra, amelyet Svájcba indítottak. Ez a férfi is azon szerencsés gyermekek között volt, ezt szerette volna elmondani nekem.
Amikor kicsi volt az édesapja beszélt önnek arról, hogy mi történt Magyarországon, és mit tett ő?
– Általánosságban igen, de teljes részletességgel nem, hiszen még kicsi voltam hozzá. Egy napon azonban, miután az első bírói ítélet megszületett, otthon magához hívott. Emlékszem abban a fotelben ült, amely még még ma is megvan nekem. Mindenképpen el szerette volna mondani nekem, hogy mire kell felkészülnöm. Azt mondta: valószínűleg az emberek sok rosszat fognak mondani róla, de ennek ellenére szeretné, ha tudnám, hogy ő mindent megpróbált megtenni azért, hogy a lehető legtöbb ember életét mentse meg.. Tisztában volt vele, hogy valószínűleg meg fogják próbálni megölni, csak azt nem lehetett tudni, hogy ez mikor fog bekövetkezni. Kasztner meggyilkolása után nagy kérdés volt – és még a mai napig is az –, hogy hányan voltak ott, amikor a gyilkosságot elkövették. Feltételezések szerint nem csak egy ember lőtt, hanem volt ott valaki más is, aki azt biztosította, hogy Kasztner ne élhesse túl az esetet.
A filmben találkozott apja gyilkosával, Ze’ev Ecksteinnel. Azt azonban nem tudjuk meg, hogy mit mondott ő önnek. Mit mondott?
– Ezt még nem mondhatom el. Megígértem neki. Várhatóan fogunk még találkozni. Számos kérdésem volt hozzá. Megértem azt, hogy fiatal volt még és manipulálható. Akik őt manipulálták, okos emberek voltak, akik a gyilkosság idejére küldtek egy másik embert is, hogy biztosítsák, apám tényleg nem éli túl.
Ezek szerint ön is úgy gondolja, hogy volt ott még valaki?
– Igen, sőt apám is ezt mondta. Nem halt meg rögtön, a kórházban néhány napig még küzdött az életéért. A nagynénémnek, aki ott volt, a kórházba szállításánál apu elmondta, mi történt, és ő is azt mondta, hogy volt ott egy harmadik ember, aki szintén lőtt.
Vissza tud emlékezni, hogy mit érzett akkor, amikor kiderült, hogy az édesapját lelőtték?
– Egyfajta Déjà vu érzés volt. Ahogy mondtam: apám tudta, hogy ez meg fog történni. De a halála hihetetlenül nagy veszteség volt számomra. Rengeteget tanultam tőle, nagyon sok mindent csináltam édesapámmal. Emlékszem, amikor az iskolában angol órán a to be (lenni – a szerk.) kifejezést tanultuk otthon apu elmondta nekem Hamlet monológját. Édesapám halála nagy űrt okozott a szívemben, és ez az űr a mai napig nem szűnt meg létezni. Azonban akárhányszor egy túlélővel találkozom, tudom, hogy megérte, amit tett, még ha az életébe került is. Ezt ő is így gondolta.
Mindazok után ami történt, hisz Istenben?
– Ez összetett kérdés. Hiszek Istenben, de nem a vallásos módon. Nem abban az Istenben hiszek, aki azzal foglalkozik, hogy az ember eljár templomba, vagy külön tárolja-e a tejet és a húst. Egy olyan erőben hiszek, amely irányítja a világot. De ez nem az az Isten, amiben a legtöbben hisznek.
Idén végre megemlítik majd az édesapja nevét a Holokauszt Emléknapon és az emlékműhöz is kikerült a neve. Elégedett az eredménnyel?
– Számomra ez az egész akkor ér majd véget, akkor leszek teljesen boldog és elégedett, ha majd a történelem könyvekbe is bekerül a neve, és tanítanak róla az iskolákban.
A film bemutatóján jelen volt Lőb László is, aki a Kasztner-vonat egyik utasa volt, és így menekült meg. László 11 éves gyermek volt akkoriban, és a mai napig hálás Kasztner Rezsőnek, akiről könyvet is írt, amely Angliában – ahol Lőb László letelepedett – már két kiadásban jelent meg, és várhatóan novemberben hazánkban is napvilágot lát. Kasztner tettéről Lőb úr így nyilatkozott: „Úgy vélem, az, hogy Kasztner Rezső leült a nácikkal beszélni, nem együttműködés, hanem tárgyalás, amire szükség volt ahhoz, hogy emberek életét tudja megmenteni.”
A Kasztner meggyilkolása című film további vetítése: március 30. hétfő 20.30 – Örökmozgó Filmmúzeum
Logikai játék a számokkal
