Az esemény történelmi jelentőségű volt, nem is a résztvevők
nagy száma miatt, hanem azért, mert ezt követően az addig
környezetvédelem tekintetében meglehetősen közönyös
USA-adminisztráció és a törvényhozás szigorú törvényeket
léptetett életbe a levegő és a vizek védelmére. A 68-as
mozgalmak oldalvizén sok új környezetvédő szervezet alakult,
és az évek alatt több millió ember tért át ökológiailag
érzékenyebb életvitelre. Húsz évvel később Denis Hayes és
barátai az ökológiai válság jeleit látva kezdeményezték,
hogy az 1990-es évek – a környezet évtizedeként – a közös
felelősségre hívják fel a figyelmet. 1989-ben Kaliforniában
létrehozták a Föld Napja Nemzetközi Hírközpontot. Idővel
már 125 ország szervezetei, polgárai kapcsolódtak be az
akciókba – főként saját szervezésű programokkal.
Magyarországon 1990-ben létrehozták a Föld Napja Alapítványt,
és hírközpontot is alapítottak az első magyar Föld Napja
eseményeinek koordinálására. Azóta nálunk is egyre többen
érzik úgy, legalább ezen a napon tenniük kell valamit a
környezetükért. Fát ültetnek, rajzpályázatot hirdetnek,
környezeti vetélkedőt, patak- és falutakarítást
szerveznek.
Rengeteg a tennivaló még, hiszen sok a felesleges fogyasztás, a
vegyszerhasználat, a szemét, az autózás, az energiapazarlás,
általában a természet szolgáltatá-sainak túlhasználata.
Mindezek következményeként pedig nő az üvegházhatású
gázok kibocsátása – és ez növeli az éghajlatváltozás
veszélyét. Már 0,7 Celsius-fokkal nőtt az átlagos globális
hőmérséklet, és a felmelegedés üteme az utóbbi 10 évben
fokozódott.
A válság jelei, okai
A bioszféra pusztulása, a sivatagok terjeszkedése, az
üvegházhatás változása, az ózonlyukak, a túlnépesedés, a
savas eső, az ipari szennyezés, az őserdők irtása, a
veszélyes hulladékok, az óceánok szennyezettsége.
Helyi kezdeményezések
Magyarországon a Föld Napja Alapítvány a helyi
kezdeményezéseket – külön kihangsúlyozva az iskolák és
természetesen a pedagógusok szerepét – környezeti könyvek
kiadásával, vetélkedők összeállításával támogatja. 1990
óta minden év április 22-ére, a Föld Napjára adja ki a
washingtoni Worldwatch Institute éves jelentését a világ
környezeti állapotáról „A világ helyzete” címmel.
Mit tehetsz Te?
Az alapítvány „Mit tehetsz Te?” mozgalmának lényege, hogy
megmutassa, egészen egyszerű cselekedetekkel is jobbá és
fenntarthatóbbá változtathatjuk a körülöttünk lévő
világot. Ha mindennap teszünk valami apróságot, tudatosan
választunk, vásárolunk, közlekedünk, döntünk környezetünk
fenntarthatósága érdekében, máris tettünk valamit.