Csaknem ötven évvel később 1997-ben kerülhetett ismét napirendre az orgona ügye. Már készen álltak a tervek, de az adományokból befolyt összeg kis híján elveszett egy felelőtlen vállalkozóval kötött sikertelen szerződés miatt, így az építés halasztást szenvedett. Új pályázat kiírása után a dunakeszi BKM Orgonaépítő céget bízták meg a hangszer elkészítésével, szakértőnek Dr. Áment Lukács Orgonaművészt kérték fel, s Lantos István zongora és orgonaművész is figyelemmel kísérte a munkálatokat.
A két manuálos, harminc regiszteres hangszerre 13000 munkaórát fordítottak a BKM Orgonaüzem szakemberei, mire először megszólalt a dunakeszi műhelyben. A regiszterekhez mintegy kétezer síp tartozik, melyek közül a legnagyobb 4,16 méter, a legkisebb 6 milliméter hosszú.
A boglári „hangszerek királynője” több mint 50 millió forintba kerül, s ezért komoly segítséget jelentett, hogy a Balatoni fejlesztési Tanács 20, Balatonboglár Önkormányzata 9 millió forintot tett hozzá az egyházközségi 10 millióhoz. A fennmaradó összeget cégek, magánemberek adományaiból gyűjtik össze.
Az orgona
átadásával nem csak a boglári hívek évtizedes várakozása
teljesül be, de a hazai turizmusban kulcsszerepet játszó Balaton
régió is gazdagodik egy kitűnő koncerthelyszínnel, amely
programjaival újabb vonzereje lehet a térségnek. Az április 26.
délelőtt szentelés után az első hangverseny aznap, délután 2
órakor kezdődik, Áment Lukács orgonaművész, bencés szerzetes
ad koncertet.A tervek szerint júniusban, az országban - de talán Európában is - elsőként 24 órás koncertsorozattal folytatódik a hangszer „történelme”. A koncerten június 25. délelőtt 10 órától június 26 délelőtt 10 óráig 24 magyar orgonaművész óránként váltja egymást, s ad egy-egy órás bemutatót. A felkért művészek örömmel vesznek részt ezen a - szervezők szándéka szerint - rekordként is bejegyzendő, de alapvetően az orgonazene és a hazai művészek nagyszerűségét hirdető, igényes kultúrát érdekes módon közvetítő eseményre. A fellépők között lesz Miskolczi Katalin, Kecskés Mónika, Baróti István, Kárpáti József, Déri András, Mali Katalin és még több, a hazai nagyközönség előtt is ismert név.
A non-profit rendezvény az orgonisták eddig soha nem látott nagyszabású bemutatkozása és alkotóműhelye, a balatoni szezon kulturális programjának jeles eseménye, és nem utolsó sorban, a nagyrészt egyházi zenére épülő orgonamuzsika révén a hitből fakadó értékek közvetítésének különleges alkalma is lesz.



Logikai játék a számokkal

