Hogy ki az úr a háznál? Erre a kérdésre minden cica- és kutyabarát azonnal tudja a választ (aki nem tartozik a fentebb említett csoportba, az minimum Gar­fieldnek köszönhetően rendelkezik a válaszhoz szükséges adatbázissal). A négylábúak bűvkörében élők, legyenek akár kutya- vagy macskahívők, pontosan tudják. A négylábúak előbb-utóbb átveszik a hatalmat. Vagy úgy néznek, vagy úgy kérnek, vagy úgy hízelegnek, vagy úgy büntetnek, hogy az ember nem tud ellenállni és a vásárláskor, befogadáskor elhangzott ígéret, mely szerint az előszobában, a kertben vagy csak a teraszon lesz a helye, végleg a feledés homályába merül.

Az előretolt helyőrség mindinkább háttérbe szorul, míg végül a szófa, franciaágy és fürdőkád örökre a négylábúak harcteréhez csatolódik majd. De hogy az együttélés ne legyen kényszeredett túlélés, ahhoz mindkét félnek be kell tartania bizonyos szabályokat (amelyeket nem érdemes írásban rögzíteni, annál inkább verbálisan gyakran ismételni).

A kutyusok, macskák helye saját fekhelyük éjjel. Ezeket gyakran kell tiszítani, hogy az ott élő bacilusok ne legyen­nek újabb albérlők életünkben. Azokon a tereken, ahol háziállataink gyakran megfordulnak, érdemes naponta legalább egyszer felmosni. A macskák számára különítsük el az almot, egy külön zárható térben, és a ved­lés időszakában bútorainkat is tisztítsuk ki gyakrabban.

Ha pedig úgy döntünk, hogy mi vagyunk mégiscsak az urak a háznál, és ezt be is kívánjuk bizonyítani, erőteljesen tájékoztassuk kis lakótársainkat arról, hogy a lakás mely pontjain nem kívánt a jelenlétük! Persze azt, hogy amikor mi dolgoz­ni, moziba, szórakozni megyünk, mit is tesz a mi jólnevelt kedven­cünk, általában csak akkor tudjuk meg, amikor hazaérve a takarítószett után nyú­lunk.