A titok, aminek köszönhetően – függetlenül az aktuális divattól vagy nőideáltól – még ma is meghódítják bárki szívét, aki látja őket a filmvásznon, vagy az életükről olvas? A titokzatosság, amelyet sem másolni, sem megfejteni nem lehet? Lehet, soha nem tudjuk meg, és talán épp ez az örök kérdés az, ami miatt szépségükön, egyéniségükön, ideáljukon soha nem fog és nem foghat az idő.

– Hogy mi a titkuk? – kérdez vissza Kapócs Zsóka színésznő, aki Karády Katalint alakítja a nagyszerű díva életéről szóló darabban. – Az, hogy már életükben sem tudták megfejteni a titkukat. Min­denkit másért szerettek, másért csodáltak, és csodálnak ma is. Egy dolog van, ami közös bennük: mindenki örökre magával vitte a titkát. Keveset árultak el magukról, így mindenki azt láthatta bennük, amire ő maga vágyott: saját álmaik beteljesülését. Ennyire egyszerű az egész! Pedig például Karády Katalin elmondhatta volna! Amerika kinyújtotta felé a kezét, de ő már nem akart róla beszélni. Arra törekedett, hogy megmaradhasson az, ami: megfejthetetlen díva, akit, az ő imádott or­szágában, csak csodálni lehet, lehetett.

– Azért egy kicsit különös ez. A mai gyerekekkel ellentétben, én nem is tudtam gyermekkoromban, mit is jelent a film­sztár szó. Olyan világban nőttem fel, amelytől teljesen idegenek voltak az efféle dolgok. Gyermekkorom Hollandiája millió mérföldnyire volt a filmálmok világától. (...) Engem elkerülve zajlott mindez, a kezemet sem nyújtottam ki utána...! – mesélt önmagáról Audrey Hepburn, a „magyar hercegnő”. Akiből – ahogy azt a My Fair Ladyben a professzor megígérte – olyan nő lett, aki miatt férfiak garmadái hevernek az utcán, mert főbe lőtték magukat. A kis virágáruslány – nevezzük akár rút kiskacsának, elveszett árvalánynak – a czukori rendezésben „olyan elragadóan ordenáré, olyan hátborzongatóan mocskos” (bár megmosta a kezét és a képit is, mielőtt órát venni ment a Higgins házába) volt, mégis sikerült a kísérlet! Azért is hercegnőt faragtak ebből a „lompos trampliból”. És ezzel nők ezreinek, százezreinek az álma vált valóra: a rejtőzködő, bennünk élő hercegnőnek igen­is van lehetősége arra, hogy megmutassa valódi önmagát.

Egy virágárus lány és egy hercegnő közötti különbség olykor csak egy-két csésze „kakajó” és egy jó forró fürdő titkában rejlik.

– Az igazán nagy dívák legfőbb ismérve a tehetség – mondja Zséda –, ami átsüt mindenen, amit csinálnak, ami megkérdőjelezhetetlenné teszi egész lényüket. A tehetség a legrútabb embert is megszépíti. Ezért nem lehet őket másolni csupán a külsőségek kopírozásával. És van még valami, ami közös bennük, bármelyikük életrajzát olvasva láthatjuk: bár rajongtak értük, mégis legalább annyi bántást, meg nem értést kaptak saját koruktól, mint elismerést, szeretetet.
– Az idő az, ami igazán igazolta őket, a döntéseiket – folytatja Zséda. – Ezért gondolom én is úgy, hogy soha nem kiszolgálni kell, sokkal inkább hitből, meggyőződésből alkotni. Én is csak olyat vállalok, teszek, amiben maradéktalanul
tudok hinni. És persze a kemény munkáról sem szabad elfeledkezni! Talán kevesen tudják, de az említett ideálok valamennyien nagyon keményen dolgoztak azon, hogy azzá válhattak, akinek ma látjuk őket.

Edith Piaf, Marilyn Monroe, Sophie Marceu, Madonna. Nevek, amelyekhez képek, érzések, gondolatok kapcsolódnak, a világ bármely pontján halljuk, látjuk is őket. Részesei ők a történelemnek és a mi, saját történeteinknek is. Be­bizonyítják azt, hogy nincs lehetetlen. Hogy a mesék valóra válhatnak, hogy a tehetség utat tör magának, hogy bármerre is sodorjon az élet bennünket, az ő arcuk, mosolyuk és hangjuk mindig elkísér majd minket. Ahogyan az örök kérdés is: vajon mi lehet a titkuk?!

Talán a titok...