Tavaszi nagytakarítás

Tavasszal együtt örülünk, hogy kiszabadulhatunk a négy fal közül, hogy végre kitárhatjuk az ablakokat, kiültethetjük a virágokat és sütkérezhetünk a napsütésben. Ám a jótékony napocska, ami fénnyel tölti be a szobákat, arra is ráébreszt bennünket, hogy bizony van annak már jó pár hónapja, hogy utoljára lemostuk az ablakokat.
Az üdítő napsugár lerántja a leplet a beszürkült bútorokról, láthatóvá teszi még a legkisebb porszemeket is. Talán ez az oka annak, hogy bizony az embert, így tavasz táján, egyre sürgetőbb érzés keríti hatalmába: nem halogathatjuk tovább már a régóta tervezett, egész lakást körbeölelő nagytakarítást!

Mint minden munkának, ennek is megvan a maga tervszerűsége, s ennek első lépése, hogy a gyerekeket és az amúgy segíteni nem szándékozó felnőtteket eltüntessük a lakásból. Szép az idő, tehát indulhatnak a takarítás alól felmentést szerző társulat hivatalos tagjai a szabadba, míg a szorgoskodók nekiveselkedhetnek a nem éppen kellemes, de sokat ígérő feladatnak, a nagytakarításnak.

A második lépés persze mindig a szanaszét heverő dolgok helyrepakolása. Ruha­hajtogatás, mosogatás, a száradó edények elrakása, a meleg cipők, csizmák, ruhák eldobozolása és végül a télen megszaporodó játékok, könyvek elpakolása. Mindennek olyan helyet kell találni, hogy ha majd újra itt a zimankó – bár erre ezekben a napokban gondolni sem akarunk –, akkor „egy rántással felránthassuk táskáján a cipzárját”, vagyis könnyedén lecserélhessük majd a nyári ruhákat a melegebb holmikra.

Ha végeztünk az első „ecsetvonásokkal”, elérkezett az ideje annak, hogy a szőnyegeket kiköltöztessük átmenetileg az udvarra, erkélyre (a fiúk állítólag élnek-halnak egy kis szőnyegporolásért), majd elhúzzuk a kisebb bútorokat, valamint letörölgessük a port minden egyes felületről. (Ki tudja, miért, de általános szabály, hogy a vízszintes felületeket mindig belepik a tárgyak, a tárgyakat pedig az egyenletes por.)

Ha ezzel is végeztünk, jöhet a függönymosás és az ablakpucolás is, persze az új divatnak megfelelően kizárólag lehúzóval vagy konyhai papírtörlővel. Az ablaktokokon felgyülemlett por eltávolítására remek eszköz a morzsaszívó porszívó, így ugyanis nem kenjük el egyenletesen az utca porát az ablakon. Ezzel a nagyját fel tudjuk szívni, és nem kell bajlódnunk a víz cseréjével annyit.

A függönyt először hideg vízben áztassuk, így nem „ég” bele a por, majd vizes állapotban akasszuk vissza helyére, hogy ne kelljen vasalni. Így ugyanis a víz súlya megfelelőképpen kihúzza a rostokat. Az ajtók lemosása után (a leghatékonyabban itt is a konyhai papírtörlővel dolgozhatunk), ha van még erőnk, neki kell veselkedni a konyha kicsinosításához, hiszen a munka végén ez a műveletsor teszi majd fel az i-re a pontot.

A tűzhely letisztítása, a sütő kimosása, a hűtő kipakolása elengedhetetlen feladat az év minden időszakában, de ilyenkor különös gondot kell fordítani a gombok tisztítására, a rácsok elmosására, a szagelszívó kitisztítására, esetleg a filter cseréjére. A lakás ezen pontján is adjunk bele apait-anyait a takarításba, egy csillogó-villogó tűzhely ugyanis konyhánk dísze lehet.

Ha erős hatású tisztítószert vásárolsz, nem kell sokáig súrolnod a tűzhelyet, hogy eltüntesd az ételmaradékokat, de az étkezési ecet is sokat segíthet, hogy te nyerd a csatát a foltok háborújában. A tavaszi nagy mű befejezéseként pedig ragadjunk porszívót, és alaposan takarítsunk ki minden zugot, sarkot.

A plafonon, a sarkokban meghúzódó pókhálóknak is itt a vége, költözzenek ki a házi szerencsehozók végre a szabadba, itt a tavasz! A szőnyegpadlót érdemes ilyenkor víz­­szűrős porszívóval kitisztítani, mert a meleg időben könnyebben megszárad, és mire a család hazaér, már egy teljesen megújult padlón trappolhat végig.

A felmosás és a bútorok visszatologatását, a frissen mosott függönyök felaggatását már csak a jól megérdemelt pihenés követi. A kész műben pedig tessék napokig, hetekig gyönyörködni!

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest