A presztízsmodelleikkel fennhéjázó gyártók az olcsó és takarékos alsó kategóriás típusukra – mellesleg – biggyesztik rá az elnézőnek szánt „női” jelzőt. Amolyan összekacsintás ez egymással és a csúcsfelszereltségű mérföldzabálókhoz meg aszfaltszaggatókhoz szoktatott tesztírókkal, hogy a szóban forgó modell a „tünci” ligában játszik, csak félig tessék komolyan venni, inkább mutatós ékszer a picike.

A mindennapi valóság azonban egyre inkább az, hogy a családi szedánnal, buszlimuzinnal, hobbiterepjáróval anyu intézi a gyereket meg a bevásárlást, és apunak marad a család városi minije, egy rotyogó, vagy a BKV, hogy megkeresse a kenyeret, fizesse a számlákat, és ne a dugóban vagy parkolót keresve lopja a napot. Nálunk, Kelet-Európában pedig az olcsó és elnyűhetetlen kiskategóriás autó nem csak „fényűzés”, hogy legyen második autó, hanem igazi létkérdés egy átlagos családnál.

Ebben a kategóriában volt eddig a legkisebb a technikai választék, ámbár nem egy márka büszkélkedhet kultuszmodellel a kisautók között. Ilyen volt például régebben a Mini Cooper és a Fiat Cinquecento, az utóbbi időkben pedig a nemrég megújított Renault Twingo és Ford Ka, amelyek első generációja több mint egy évtizedes gyártást élt meg formai sikere, szerethetősége és élményjellege okán.

A szigorodó EU-s emisszió szabványok, illetve az autópiacot élénkítő állami támogatás a régi autók gazdaságos újra cseréléséhez némely országban most újabb mozgást látszik elindítani az alsó szegmensekben. Úgy tűnik, az egyre gyarapodó felszereltségi szinteket, az egyre jobb köbcen­ti-teljesítmény arányú motorválasztékokat, illetve a szigorodó törésteszteken is javuló tendenciájú eredményeket tekintve, hogy az eddigi tünci liga egyre inkább megállja a helyét a férfias játékok között.