Költői, álmodozó zene

Lajkó Félix a Zene akadémián ad koncertet május 2-án este. A bokorból című legújabb CD-jének hanganyagát mutatja be. A palicsi fák között született számokról, a zenéről beszélgettünk.
Miért költöztek ki az erdőbe?
Régóta akartunk ilyen lemezt, ami az erdőben születik. Egyet már felvettünk, amin többen játszottunk, de akkor a számok nem az erdőben születtek. Most a palicsi erdőben, a helyszínen találtuk ki. El­kép­zelésekkel érkeztünk ki az első nap, de amikor később visszahallgattuk a zenét, nem találtuk jónak; és mást csináltunk, mint amit eredetileg kitaláltunk. Most pedig az erdőben töltöttük az egész nyarat, rövidebb megszakításokkal. Jó érzésből zenéltünk, így született meg a zene.

Milyennek tartja a CD-t?
Kicsit költői, egyesek megfogalmazása szerint: melankolikus. Álmodozó. Új utat jártunk be a születésekor. Egész más, mint egy koncertfelvétel, ami sok gyakorlás után jön létre. Ezen sok az improvizáció. Inkább rövidebb darabokból áll össze.

Milyen volt a Vajdaságban rendezett koncertkörút?
Csak a turné volt az első a Vajdaságban, évente játszottunk egy-egy helyen korábban is. De most majdnem minden várost érintettünk. Abban is első volt, hogy a brácsás Bras­nyó Antallal ketten duóban játszottunk otthon. Na­gyon jó hangulatuk volt a koncerteknek.

Több koncertet adnak Buda­pesten tavasszal, az A38 hajón is fellépnek.
A hajón más felállásban zenélünk majd, csatlakozik hozzánk egy basszus, egy dob – így még nem játszottunk együtt. A koncert zenei anyaga most alakul. A hajó egy „megspékelt” koncertet szeretett volna, ezért döntöttünk emellett a felállás mellett. A nyári fesztiválokon is együtt lépünk fel. A Szi­ge­ten biztos zenélünk, otthon is hívtak pár fesztiválra, most van kialakulóban.

Folyamatos változásban él a zenéje?
Minden koncerten változik, de az alapot az adja, ami az új lemezen szerepel. Már elkezdjük próbálni a hajós négyest, bennem már születnek alapok, új számokat írunk, de a végleges változat majd akkor alakul ki, ha a csapat összeáll, és próbálni kezdünk.

Milyen zenét hallgat?
Mindenféle zenét szoktam hallgatni. De amit szinte mindig, az pár kiválasztott klasszikus, köztük Mozart. Tőle sem minden művet, van egy pár kedvencem. És néhány éve különös kedvencem a barokk zene.

A budapesti hallgatóság különbözik a többitől?
Sokat játszom itt, már megszoktam. Jó hallgatóságnak tartom, tudja élvezni a zenét. De talán nincs is rossz közönség, csak a produkciónak kell jónak lennie, az a közönséget is jobbá teszi.

Hogyan választotta ki Brasnyó Antalt?
Nagyon jó kísérő, arra képezte ki magát. Az elején zavart, hiszen szólóban sokkal szabadabban játszom, de most már inspirál is.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest