A történelem vizsgatárgy középszintű írásbeli vizsgája 180 percig tart. Két feladatsorból áll: az egyszerű, rövid választ igénylő feladatok, valamint a szöveges (kifejtendő) feladatok megoldásából. A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között és azok megoldásának sorrendjét is meghatározhatja. Az emelt szintű írásbeli 240 perces és szintén két feladatsorból áll. A diákok először az I. feladatlapot oldják meg, a dolgozatokat 90 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután osztják ki a II. feladatlapot.
Az írásbeli feladatsort mindkét szinten 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat felét a XIX. és a XX. század történelme adja.
Vizsgázónként szükséges segédeszköz a középiskolai történelmi atlasz, amelyről a diák gondoskodik, továbbá vizsgacsoportonként legalább három példány helyesírási szótár, amelyet a vizsgabizottságot működtető intézmény biztosít. A feladatokról kora délutánra várható tájékoztatás.



Logikai játék a számokkal

