A Dan Brown-regényből készült hollywoodi filmben a Vatikánt
akarják felrobbantani a genfi székhelyű Nukleáris Kutatási
Központ (CERN) részecskefizikai laboratóriumából lopott
antianyaggal. A világ vezető részecskefizikusainak magyarázata
segít némi rendet tenni a kérdéssel kapcsolatban a
fejekben.
"Az antianyagatomok léteznek, de nagyon nehéz előállítani
őket" - jelentette ki keddi telefoninterjújában Rolf-Dieter
Heuer, a CERN igazgatója.
Az antianyag-részecskék szubatomi részecskék, az anyag
tükörképei - tette hozzá Boris Kayser, az illinoisi Bataviában
működő Fermi Részecskegyorsító Laboratórium fizikusa.
Az antianyag és az anyag részecskéi megsemmisítik egymást és
ennek során tömegük energiaként szabadul fel.
Brown könyvében az szerepel, hogy negyedgrammnyi antianyag
ötezer tonna dinamittal ér fel, vagyis közel egy kilométer
sugarú körben képes mindent megsemmisíteni.
"Ez az adat helyes" - erősítette meg Kayser. Kollégája, Heuer
ugyanakkor leszögezte, hogy milliárd évekbe telne, míg a
filmben használt mennyiségű antianyagot elő tudnák
állítani.
Az antianyagot, bármekkora is a kísértés, alternatív
energiaforrásként sem lehet felhasználni, mert előállítása
és tárolása több energiát emésztene fel, mint amennyit
nyernének belőle.
Pedig az antianyag nem volt mindig ilyen ritka. A Nagy Ősrobbanás
alatt egyenlő arányban létezett az anyag és az antianyag az
univerzumban - jelentette ki Kayser, akinek laboratóriuma éppen
azt kutatja, mi történt az antianyaggal.
A CERN-ben felépített nagy hardonütköztetővel (LHC) - amely
Brown képzeletét is megmozgatta - az ősrobbanás laboratóriumi
reprodukálása volt a cél. A svájci-francia határ alatt
húzódó, 27 kilométer hosszú földalatti járatban
protonnyalábokat akarnak fénysebességre gyorsítani, hogy az
így bekövetkező ütközésekből létrejövő rövid életű új
részecskéket tanulmányozhassák. Az elmélet szerint a
kísérlet során keletkező "isteni részecske" - ahogy Leon
Lederman, Nobel-díjas tudós elnevezte - magyarázatot adhat az
antianyag eltűnésére a világegyetemből.
A nagy hadronütköztető tavaly szeptemberben beindítását
követően meghibásodott, ezért a kísérletet idén szeptemberre
halasztották.
A Ron Howard rendezte thriller egyébként az észak-amerikai
boxoffice-toplista élére került a hét végén, s
Nagy-Britanniában is az első helyen debütált.
Milliárd évekbe telhet pusztító mennyiségű antianyag előállítása
- MTI
- 2009-05-20 13:26
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Az antianyag létezik, de milliárd évekbe telne annyit
előállítani belőle, amennyit a minap bemutatott Angyalok és
démonok című thrillerben bombamerényletre akarnak felhasználni
- erősítették meg kedden tekintélyes részecskefizikusok.
Itthon
- Halálos lakástűz: lángoló ruhában menekült az idős hölgy
- Letartóztatták az emberrablás gyanúsítottjait
- Tüntetők zavarják a Fővárosi Önkormányzat megemlékezését
- Kisiklott egy tehervonat három kocsija Miskolcon
- Helikopter szállított kórházba egy súlyosan megégett gyermeket
- Az állami lobogó felvonásával megkezdődött az ünnepségsorozat
- Késsel fenyegette a taxist az ingyen fuvarért
Nagyvilág
- A Múzeumkertben főleg a családosok ünnepeltek
- Brown elítélte a British Airways-sztrájkot
- LSD-vel kísérletezett a CIA egy kisváros lakóin?
- Washington az izraeli telepépítés leállítását akarja
- Aknavetős támadás Bangkokban
- Nevet változtat az internet miatt egy város
- Pokolgépes támadás Irakban: sok civil halott és sebesült
Bulvár
Gazdaság
- Tovább erősödött a forint az euróhoz képest
- Új lokális csúcshoz ért a BUX
- Feljelentés a villamosvonal-meghosszabbítás ügyében
- Többnapos sztrájk a British Airwaysnél
- Visszavonják a sávolyi útépítési tendert
- Magyar vállalkozói összefogás Overdoseért
- A nyugdíjpénztárak vagyona visszaállt a válság előtti szintre
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 14:40Halálos lakástűz: lángoló ruhában menekült az idős hölgy
- 14:27Jimi Hendrix játékunk nyertesei
- 13:58Letartóztatták az emberrablás gyanúsítottjait
- 13:51LSD-vel kísérletezett a CIA egy kisváros lakóin?
- 13:48A Múzeumkertben főleg a családosok ünnepeltek
- 13:37Brown elítélte a British Airways-sztrájkot
- 13:26Washington az izraeli telepépítés leállítását akarja
- 13:19Tüntetők zavarják a Fővárosi Önkormányzat megemlékezését
- 13:12Tovább erősödött a forint az euróhoz képest
- 12:38Kitüntették a Szex és New York színésznőjét
- 12:14Aknavetős támadás Bangkokban
- 11:39Nevet változtat az internet miatt egy város
- 11:35Pokolgépes támadás Irakban: sok civil halott és sebesült
- 11:24Tanmese a vadakkal
- 11:23Kisiklott egy tehervonat három kocsija Miskolcon



Logikai játék a számokkal
