Így emlékezett Mihail Gorbacsov volt szovjet államfő
1989.májusi pekingi látogatására, alig két héttel a
Tienanmen-téri vérfürdő előtt. Az évforduló kapcsán
Gorbacsovval a római La Repubblica című lap internetes oldala
közölt vasárnap exkluzív interjút.
A volt szovjet vezető emlékeztetett arra, hogy számukra
történelmi jelentőségű volt a látogatás, mert véget akartak
venni a több mint 30 éve tartó ellenségeskedésnek. A
látogatás előtti napokban azért már érkeztek a hírek
Moszkvába is a pekingi megmozdulásokról, de az SZKP (a
kommunista párt) politikai bizottságában úgy döntöttek, hogy
semmiképpen sem halasztják el Gorbacsov útját.
"A hivatalos program lezajlott. A Nép Palotájában tárgyaltunk,
odakint viszont világvége volt. Kína kivonult a térre. Több
százezren szerettek volna velem találkozni, nem csak diákok.
Abban reménykedtek, hogy Gorbacsov, aki Moszkvából jött a
peresztrojkájával, hatást gyakorolhat a kormány döntéseire.
De én ezt nem tehettem. Nagyon szolidáris voltam velük, de
hivatalos állami látogatáson voltam, nem léphettem
közbe".
Gorbacsov emlékszik arra is, hogy egyik nap gépkocsi-konvojukat
annyira körülvették a tüntető diákok és munkások, hogy nem
tudtak tovább haladni és ezért ő kiszállt. A diákok
megpróbálták neki mozgalmuk lényegét elmagyarázni, de ő,
abban a kényes helyzetben, nem mélyedhetett el egy ilyen
beszélgetésben. Később a kínai vezetés igyekezett minél
kevesebb lehetőséget adni a szovjet küldöttségnek a
tüntetőkkel való érintkezésre.
"Mi szemet hunytunk efelett, hagytuk, hogy ők döntsenek.
Országom fő érdeke a kétoldalú kapcsolatok helyreállítása
volt. Erre a normalizálásra nekünk is, Kínának is szüksége
volt, sőt, az egész világnak is. Azért nem hallgathattunk
mindenről. Egy sajtókonferencián azt mondtam: bizonyos vagyok
abban, hogy a kínai vezetők lesznek olyan bölcsek, hogy
megtalálják a legjobb megoldást" - emlékezett a volt szovjet
elnök.
Gorbacsov szerint nem volt jó döntés, hogy félreállították a
diákokkal rokonszenvező, reformpárti Csao Ce-jang kínai
pártfőtitkárt, de tudja, hogy akkor a kínai vezetésen belül
is kemény viták voltak. Végül a legfőbb kínai vezető, Teng
Hsziao-ping a miniszterelnök Li Peng mellé állt.
Elképzelhetőnek tartja azt is, hogy a kínai párt egy
"Gorbacsov-hatástól" félt. Ugyanakkor tagadja azt, hogy a
Tienanmen-téri tragédia volt számára az intő példa, hogy soha
ne alkalmazzon erőszakot. "Nálunk voltak már korábban hasonló
helyzetek, lázadások. Én már régebben döntöttem" - mondta
Gorbacsov.
Az interjúban a Nobel-békedíjas politikus szintén vitatta, hogy
a kínai események indították volna az 1989-es lavinát, ami
végül a berlini fal leomlásához vezetett. Szerinte sokkal
inkább az, hogy a peresztrojka elkezdte éreztetni a hatását és
döntés született Moszkvában egy igazi választásokon
megszülető igazi parlament létrehozásáról. "Ez volt az a
lökés, amely megremegtette a világot, és amely azután a
kiinduló ponton állt meg két évvel később a Szovjetunió
összeomlásával" - mondta végezetül Mihail Gorbacsov.
Gorbacsov: a Tienanmen-téri vérfürdő intő jel volt
- MTI
- 2009-05-31 14:18
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
"Igen, ott voltam Pekingben azokban a súlyos napokban. Soha nem
fogom elfelejteni Csao Ce-jang (Zhao Ziyang) fájdalmas arcát, sem
pedig a diákok fáradt arcát, reménységtől fénylő
tekintetét, akik mosolyogva jöttek oda hozzám, és azt
kiabálták: "Peresztrojka, peresztrojka".
Itthon
- Tanuljunk az olaszoktól
- Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- Tátrai Miklós is előzetesben
- Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot
- Környezetvédelmi beruházások a Magyar Postánál
- Fábián István: a tanárképzésben rossz a bolognai rendszer
Nagyvilág
- A szlovákiai romákért aggódik az AI
- Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- Rendőrök viszik vissza az iskolába a lógós tanulókat
- Újra nyomozók lepték el a The New Times című orosz ellenzéki lapot
- Többszörös csecsemőgyilkos anyák
- Áldozatokat szedett a Kompaszu tájfun
Bulvár
Gazdaság
- Az euró 285 forint alatt este
- BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- A tervezettnél kisebb egészségipari központ
- Darling: hatástalan volt a bankáradó
- Átrendeződtek a lakossági megtakarítások
- Újabb PSZÁF határozatok biztosítók ellen
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:51Vízilabda Eb: kikaptak a nők a spanyoloktól
- 20:17Tanuljunk az olaszoktól
- 20:16A szlovákiai romákért aggódik az AI
- 20:00Az euró 285 forint alatt este
- 19:45Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- 19:43Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:07BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 18:50Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n
- 18:00Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 17:13Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- 17:02A sztáredzők támogatják az ötbírós rendszert
- 16:47Tátrai Miklós is előzetesben
- 16:33Buffon nélkül a Juventus
- 16:02Vasárnap avatják a Buzánszky Jenő Stadiont
- 15:53Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot



Logikai játék a számokkal

