– Egyetemista koromban kezdtem foglalkozni a korszakkal, amely addigra – bár gyermekként én is éltem benne – számomra már történelemnek tűnt. A könyv arról szól, miként próbálták felügyelni a különféle szintű hatalmak a Kádár-korszakban a fiatalok mindennapjait. A szereplők többsége már a háború után született, így számukra a szocializmus diktálta abszurd szabályok természetesnek tűnhettek. Ezért is érdekes, miért volt szüksége a hatalomnak a lázadó fiatalokra.
Mitől volt veszélyes a fiatalság a rendszer számára?
– 1956 után a fiatalok államvédelmi szempontból az egyik legérzékenyebb pontnak számítottak a hatalom szemében, és igyekeztek is mindent megtenni annak érdekében, hogy az ifjúságot a rendszer mellé állítsák, ezért is engedélyezték a hatvanas években a nyugatias fogyasztási vagy szórakozási formák elterjedését. Mégis, a hatalmat is támogató mindennapos gyakorlatok kitermelték azokat a jelenségeket, amelyeket aztán el lehetett ítélni rendszerellenesként.
Hogyan vélekedik a fiatalok és a hatóság viszonyát elnéző mosollyal, csipkelődéssel és szinte nosztalgiával bemutató filmes ábrázolásmódról?
– A nosztalgia érthető abból a szempontból, hogy sokak számára a fiatalságuk szebb volt, mint az öregkoruk, még akkor is, ha olyan világban éltek, ahol néha egészen abszurdnak tűnő szabályokat kellett követniük. Másfelől a Kádár-korszak emlékezeti munkája még épphogy csak elkezdődött. Mostanában – úgy tűnik – inkább a felejtés közepén tartunk, ami megelőzi a korszak emlékezeti hagyományának kialakulását.
Logikai játék a számokkal
